Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - MARGÓ - Cúth János: A szálak Hawaii-ra vezetnek
MARGÓ vala.” (Mózes I. IX. fej. 1. vers, majd leírja a bábeli nyelvzavart). Az ősnyelvet talán csak a legutóbbi időkben kutatják ilyen távlatokban. Érdemes azonban felfigyelni arra, hogy az elfeledett vagy lekicsinyelt, mindamellett tüneményes tehetségű magyar nyelvészek, történészek és amatőr kutatók már 200 éve foglalkoznak ezzel a kérdéssel, az 1812-ben elhunyt Keresztesi Józseftől Horváth Istvánon, Körösi Csorna Sándoron, Táncsics Mihályon, Varga Zsigmon- don keresztül az 1973-ban elhunyt Pass Lászlóig, akik így vagy úgy, valamennyien azt bizonygatják — ma már tudjuk, nem alaptalanul —, hogy a magyar a legősibb nyelvek egyike. Ezt bizonyítja Baráth Tibor is „A magyar népek őstörténete” című munkájában. Kemény Ferenc, Oslóban élő nyelvész pedig, aki 40 nyelvet ért és 15-öt beszél, a nemrég megjelent „Das Sprechenler- nen dér Völker” (Universitátsbuchandlung, W. Braumüller, 1010 Wien, Graben 22) azt állítja, hogy a legősibb eurázsiai nyelv a magyar! A közös ősnyelv kutatásának van egy további külföldi szaktekintélye is, Richárd Fester, aki arra vállalkozott, hogy bebizonyítja egy közös ősi világnyelv létezését. Erről számol be „Az emberiség ősszavai” című könyvében is. A gyakorlatban pedig több mint negyedszázada gyűjt és rendez szavakat, több mint kétszáz különféle nyelv és nyelvjárás köréből. Az anyagot harminc önkéntes munkatársa hordja neki az egész földkerekségről. Fester rendező keze nyomán hamarosan szabályszerűségek, az eleddig egymással összefüggést nem mutató nyelvekben közös vonások tűnnek fel. Fester felfigyelt olyan szavak hangzásbeli rokonságára, amelyek tulajdonnevekké váltak. A tulajdonnevek ugyanis a legmaradandóbbak. A történelem minden hányattatásán át képesek megőrizni alakjukat. A nyelvtudós már vizsgálódása elején olyan földrajzi nevekre akad, amelyek a legkülönbözőbb nyelvekben egyaránt hasonló hangzásúak: Németországban a Rajna Rhein. Franciaországban a Rhone, a Garome és a Roanne, Olaszországban a Reno, Angliában a Rannoch, Norvégiában a Rena, Svédországban a Rönne lehet erre példa. Emellett a Rhib és Rhön nevek nem folyót jelölnek ugyan, csakúgy nem, mint a rhein (eső) betűcsoport legkülönfélébb összetételei. Viszont ezek a nevek mindig vízzel kapcsolatosak, még akkor is, ha helységneveket jelölnek. Igen ám, de önként adódik az ellenvetés: Mindezek a példák indoeurópai nyelvekből származnak. Fester erre a nem indoeurópai nyelvekből vett, hasonló jelentésű szavak egész tűzijátékával felel: Washington közelében egy folyó indián neve Roanoke, tőle több ezer kilométerre, a kettős kontinens déli részén számos Rhinihue nevű folyó található. Az ott élő mapuche indiánok a rinün szóval jelölik azt, amit a német Rinnen-nek mond. Indiában a Rina, Tibetben a Ran, Japánban a Riu és az afrikai szuahéli nyelvben a Baharini szó jelenti ugyanazt. S itt jön Dr. Vámos-Tóth Bátor, illetve az ő vezetésével a Hawaii szigeteken tevékenykedő Táncsics-Magyarok, akik 1976 és 1990 között öt földrész 44 országának földrajzi névtára, valamint a Times Atlasz névanyagának összesen közel kétmillió (!) földrajzi nevén rágták át magukat. Ennek során hétezer olyan földrajzi nevet gyűjtöttek össze, amelyek formában, önmagukban vagy szóösszetételekben megegyeznek a Kárpát-medencében használatos 1325 szótővel! S most láss csodát, világ: a fentebbi példához, a Réna, Rina víznevekhez, egyedül a magyar nyelv a Rév, Réva, Rinj>a nevekkel járul
