Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Tőzsér Árpád: Jadviga vánkosa
Könyvről könyvre S ezekután nézzük meg, Renáta Deáková, a regény szlovák fordítója vajon hogyan próbálta meg a műnek ezt a texturális ambivalenciáját, illetve szlovák jelanyagának a jelentéseit — a műfordító sajátos eszközeivel — megjeleníteni. A magyar alapszövegben a szlovák nyelvű betétek — a néprajzi- nyelvi-nyelvjárási kuriózumukon túl — még Misu figurájának a regénybeli szükségességét is hangsúlyozhatták, hisz Misu az, aki a magyar olvasó számára lefordítja, illetve értelmezi e szövegrészeket. A szlovák fordításban Misunak ez a funkciója megszűnik, hisz ami eredetileg is szlovák nyelvű, azt már nem kell szlovákra fordítani. A műfordító jó érzékkel meghagyja e szövegek eredeti (magyar) ortográfiáját, kellőképpen elkülönítve így a saját szlovák nyelvét a regény eredetileg is szlovák szövegeitől. Meghagyja természetesen e szövegek nyelvjárási sajátosságait is, s így Misu szerepe egyrészt a furcsa ortográfia és a nyelvjárási alakok (illetve hungarizmusok) kommentálására szűkül, de másrészt éppen hogy bővül: több hely jut így a figurának, hogy úgy mondjam, az önmegvalósításra. Misu szerepe ugyanis, ha a művet családregénynek, sőt egyfajta végzettörténetnek fogjuk föl (és miért ne foghatnánk föl annak is/, ha nem is Racine-i sorstragédiának, de — mondjuk — ibseni determinációs drámának), szóval ha a Jadviga végzettörténet, akkor Misu szerepe egyáltalán nem mellékszerep. Ő nemcsak kommentálja, hanem létezésével is értelmezi ősei viselt dolgait, vétkeit; korcs mivolta mintha egyenesen a családtörténet incesztusait bizonyítaná: „...megbüntetem az atyáknak vétkét a fiakban, harmadíziglen...”. Misu a „harmadik íz”, az utolsó stáció, benne nyer valós alapot az „Ostatní” (utolsó) családnév jelentése. A mű eredeti szövegében viszont Misunak ezt a markáns, a mű egészéből és Misu létéből egyaránt következő szerepét valami problematizálja, elhalványítja. S ez a valami Misu értelmezhetetlenül alulstilizált nyelve. Misu korcs-létéből ugyanis nem következik ilyen meghatározóan az a sznob nyelv, amelyben a beszélő 158 centiméteres magassága „néha kiröhögést von maga után a lányok részéről”. így nem Misu beszél, hanem valaki így beszélteti. Következőképpen pedig az olvasó nem Misura figyel, hanem a „valakire” (azaz a szerzőre), hogy vajon mi a célja a figurának ezzel az önmagától való elidegenítésével, parodizálásával. Summa summárum: Misu túlságosan a történeten kívül (alatta?, fölötte?) beszél ahhoz, hogy a szerepalakítása zavartalan lehessen, hogy a regénybeli rendeltetését betöltse. A mű szlovák fordításába Misunak ez az alulstilizált nyelve csak részben mentődik át, s így ott inkább figyelünk a figura szerepére, arra, hogy mit mond, mint arra, hogy hogyan beszél. S hogy ez a nyelvi redukció a műfordító részéről tudatos, azt mi sem bizonyítja meggyőzőbben, mint a tény, hogy Jadviga és Ondris szlovák nyelve (az eredetinek megfelelően) elejétől végig árnyaltan differenciált: Jadvigáé enyhén romantikus emelkedettségű, Ondrisé realista vagy a szenvedélytől töredezett. Renáta Deáková, ha szükséges, tud nyelvileg stilizálni. De Misu esetében nem a stilizálást, hanem a stilizáltság csökkentését érezte — helyesen — szükségesnek. Persze, nem tudhatjuk, hogy a „szlovák” Misu, azaz Miso nyelvének a
