Irodalmi Szemle, 2000

2000/1-2 - HORIZONT - Erdélyi Erzsébet—Nobel Iván: „A nemzetiségi irodalom egyetlen mentsége: a minőség...” (előadás)

Erdélyi Erzsébet—Nobel Iván

módon a nemzethez és közösséghez. Ez az irodalom olyan, mint a desztillált víz, semleges, tehát ihatatlan. Én csak saját közösségemnek tudok valamit megfogalmazni, fiktív dolgokról két mondatot sem tudok leírni. Csak az egyetemes magyar kultúrában tudok gondolkozni. Nem is vagyok hajlandó másban.” (Határokon járok: 195) Nagyon fontos gondolat fogalmazódik itt meg, pedagógiai munkánk alfája és ómegája: a kultúra közösségteremtő és közösségmegtartó erejéről van szó. Az írók közösségi szerepvállalásáról így beszél Balla D. Károly ungvári költő és lapszerkesztő: „Mi valamennyien ott bábáskodtunk a politikai vállalások létrejötténél. Egy kicsit ki is rángatott bennünket az irodalomból, amit volt, aki megbánt, van, aki megpróbálta visszafordítani, de akkor mi felhagytunk az írással, teljes odaadással fogtunk a magyarság szervezéséhez.” (Én otthon vagyok: 59)

Ám nemcsak a közösségét megszervező íróktól idézhetünk, hanem szólnunk kell a közösség megtartó erejéről, arról a szép emberi kölcsönösségről, amelyről Kányádi Sándor így beszélt: „Én otthon vagyok költő. Elindulok Kolozsvárról keletre, s mire megérkezem, ez történik: két gyerek játszik a porban. Megkérdezem tőlük: — Mit főz édesanyátok? — azt mondják: — Krumplilevest. — Mondjátok meg, hogy egy tányérral tegyen oda Kányádi Sándor bácsinak. És én így elmehetek a Keleti-Kárpátokig. Ezért vagyok én otthon.” (Én otthon vagyok: 137)

Határon túli költők szavaival próbáltunk megidézni azokból az új tartalmakból néhányat, amelyek nemcsak emberi portrék, költői arcélek megrajzolásában segítettek, hanem általuk XX. századi irodalmunk néhány olyan gondolatát is megismerhettük, amelyeket talán fel is használhatunk pedagógiai munkánk során. Fogadjuk el a trópusokon élő Ferdinandy György javallatát: „Az első lépés, a legsürgősebb tennivaló: felmutatni az értékeket, amelyeket a magyar irodalom az ország határain kívül létrehozott. A történészek és a tudósok feladata lesz, hogy a helyükre tegyék, divatos szóval integrálják ezt a színes és gazdag anyagot” (Örökké itthon: 5) De — és ezt már mi mondjuk — a felmutatás és a tudatosítás a mi dolgunk marad Befejezésül ismét Gál Sándort idézzük, aki a közösségi író ars poeticáját fogalmazza meg „Erre kell áldozni egy egész életet; s ezt lehet egy élet kudarcának, de eredményének is mondani Végül aztán csak az a kérdés, hogy érdemes-e erre egy egész életet »eltékozolni*? (Határokon járok: 195) A kérdésre a határon túli magyarság történelme és az etika is egyértelmű választ ad- igen, érdemes. Csak erre érdemes.

(Elhangzott 1999. október 15-én Győrben az Apáczai-napok Magyarságkutatás szekciójában)

Felhasznált irodalom:

Erdélyi E.—Nobel I.: Én otthon vagyok költő. Kis-Lant és Tárogató Kiadó Bp., 1993. 168. o.;

De azért itthon is maradni. Tárogató Kiadó Bp., 1994. 252. o.;

Határokon járok örökké. Tárogató Kiadó Bp., 1995. 240. o.;

Induljunk tehát: otthonról haza. Tárogató Kiadó Bp.; 1996. 256. o.;

Várnak a kapuk. Tárogató Kiadó Bp., 1997. 248. o.;

Hazajöttünk hát... hazajöttünk? Tárogató Kiadó Bp., 1998. 240. o.;

Örökké itthon már e tájban. Tárogató Kiadó Bp., 1999. 271. o.