Irodalmi Szemle, 2000

2000/1-2 - ARCOK ÉS MŰVEK - Bohár András: Aleatória vagy a vég-leges irány (nélküliség) (tanulmány)

Arcok és művek

A lap jobb sarkában az írógép-sivatag metaforáját olvashatjuk fekete téglalapban, ami egyszerre érzékeltetheti a jelhagyás végtelen lehetőségét, ugyanakkor utalhat arra a poétikai szándékoltságra is, ami ennek felszámolásához kötődik. S a lapon átlósan elhelyezkedve ismét 3-szor nyolcsoros variációt olvashatunk. Az aláhúzott sorok lehetőséget és valóságot egybekötő sorai, a félkövér betűk érzéki megjelenései vagy a sorsot felfedezni kívánó akarat és megismeréskényszer dőlt betűs sorai együttesen adják azt az essszencialitást, aminek összetevőit ugyan kikereshetnénk az egyes kötetekből szívós kutatáss- sal, ám mégis fontosabb új poétikai funkciómozgások felfedezésére összpontosítani. Különösen, ha hozzágondoljuk a már jelezett vizuális szövegelemek sajátosságait.

(kép-toposzok felvillantása 5)

Azt láthattuk, hogy a szöveg-toposzok jelentését módosítják, tág kontextussal látják el a vizuális-nyelvi elemek. Most fordítsunk egyet a dolgon és figyeljünk a felvillanó kép-toposzok természetére. A könyv egészében, mint már utaltam rá, szigorúan geometrikus formákban (kör, négyszög téglalap, ellipszis, s néhány íves forma) jelennek meg a szövegek. S ha figyelmesen végigkövetjük az egyes formákban megjelenő szövegeket, akkor látjuk, hogy az egyes formák és a hozzájuk kapcsolódó érzelmi-gondolati megmutatkozások rendben követik egymást. Tehát ezt a jelenséget nem úgy kell elkönyvelnünk, mint azt nagyon találóan fogalmazta meg Wolfgang Welsch, hogy „a valóság esztétikai kistafírozása”, a csinosítás, a lelkesítés, az élmény keresése folyik a felszín esztétizálásakor, beleértve a kultúra hedonizását és a mindent átfogó gazdasági érdekek kiszolgálását. Pontosan az ellenkezőjét tapsztalhatjuk ezeknek a szigorú és következetes formáknak a kapcsán. Cselényi nemcsak arra tesz kísérletet, hogy a „halott metaforákat” (Ricoeur) új életre keltse a szövegvariációk és a kontextus megváltozatásával, hanem a visszafogott vizuális toposzok alkalmazásával az átláthatóságot, a dolgokat és értelmüket mérő szavakat-szókapcsolatokat is követhető rendben kívánja elénk tárni.

A IV. Sokknyomozó történelem 4-4-4 darabját (Lásd a 4. sz. mellékletet) a következő jellegzetsségek mentén közelíthetjük meg. Itt is, miként a kötet egészében, a fekete ellipszisformákba foglaltak mindig a többfelé nyíló értelmezést, az érzelmi intezitást, a poliszémia és disszemináció (mondhatnánk) derridai jellegzetességeit mutatják. Miként a francia mesternél, úgy Cselényinél sincs egyértelmű típus meghatározás erre a formára (a többire sincs), csak közelítenek az előzőekben jelzettekhez. Ezen a lapon a félrevert szöveg/ derrida ködben iránynélküliséget és irányt egyszerre adó jelzését észlelhetjük. De láthatunk az előző lapokon is hasonló szemantikai jellegzetességeket hordozó szövegtöredékeket (és íme/ leszakasztott/ olajfalevél/ vala annak/ szájában, meszeli/ tovább/ az/ eget/ karóba/ húzva/ tükörre/ feszítve). Ezt az intenzitást és jelentésszórást hordják magukban a fekete körben fehéren megjelenő szövegek is (az/ ágyakon 10/ lány fehér agya/ s 12 fehér/