Irodalmi Szemle, 1999

1999/1-2 - NEGYVEN ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Filep Tamás Gusztáv: A dogmatizmustól a „reform”-korig

Negyvenéves az Irodalmi Szemle

nek a csehszlovákiai magyarság ügyével való összefüggéseit nyilván nem szükséges kifejtenem.

Legalább ennyire meghökkentő Dobos László Elindultunk című programcikke az 1958/2-es számban. A főszerkesztő lefegyverző őszinteséggel, faktumként közli: „Az a kötetnyi írás, ami az olvasó elé került (tudniillik az első számban — F.T.G.) reményekre jogosít, de szerénységre is kötelez. Fennhéjázó önelégültségre nincs okunk,” Ebből azonban nem a logikus, a szakszerű következtetést vonja le, hanem megalkotja — az antiintellektualizmus programját. Ennek alátámasztására egyetlen mondatnyi idézetet még: „Ha az élethez kötő szálakat meglazítja az intellektuális élet ’’emelkedett légköre", megszűnünk a csehszlovákiai valóság biztos talaján állani."

Nem állítom, hogy mindezekre nincsenek mentő körülmények. Az akkori magyarországi fogadtatás, a csehszlovákiai magyar irodalom otthoni recepciójának „szegénységi bizonyítványa”, hogy az írószövetség folyóirata tíz évvel ezelőtt egy kezdőre, s nem is irodalmárra — azaz rám — bízta az akkor harmincéves Irodalmi Szemle köszöntését. Ebből az évfordulós cikkből idézek (minthogy ma is ez a véleményem): „A csehszlovákiai magyar irodalom számára — más irodalmakkal ellentétben — a fordulat éve pozitív változásokat hozott: az illegalitásból való kilépés lehetőségét, az anyanyelvű írásbeliség új- játeremtésének jogát. Az efölötti eufória a kelleténél s a szükségszerűnél tovább érződött” — eddig az idézet, s hozzá kell tennem: a folyóiratban is.

De már az első számban furcsa kettősség tanúi lehetünk, s ez figyelmeztet arra, hogy a folyamatos nyitás szándéka ott élt a főszerkesztőben s a szerkesztés munkájában résztvevőkben is.

Mert ez a szám közli Tőzsér Árpád ma már klasszikus Férfikor — illetve a folyóiratban Férfikor, így jöjj — című versét, amely annak a nemzedéknek a programverse, amely nemzedék több tagja (például maga Tőzsér és Koncsol László) 1956-ban fegyverrel készült megsegíteni a magyar szabadságharcosokat (ezt azonban megakadályozta a Budapest elleni második, november 4-i szovjet támadás); de ugyanezen szám következő oldalán kezdődik Szabó Béla 1956 decemberi naplója, melyben egyebek között az alábbi pasz- szus is megtalálható:

„Naplómban sehol, egyetlen szóval sem említettem, hogy a magyarországi ellenforradalom alatt a fasiszták (ha nem volna világos, itt a felkelőkre gondol — F.T.G.) milyen kegyetlenkedéseket vittek véghez, holott eleget hallottam, szemtanúkkal is beszéltem, de fölöslegesnek tartom feljegyezni, a hitlerizmus után nem mondanék vele semmi újat, semmi meglepőt, hisz az orgoványi ’’hősök" ivadékainak igazán nem kellett a szomszédba menniük a kegyetlenkedésből órákat venni."

A szerző meggyőződése szerint az egész kisebbségi társadalom — de legalább annak 99 %-a — úgy gondolkodik, amiképpen ő. Közvetett formában kiderül azonban, hogy az arányszám éppen fordított lehet: a napló egyik hőse egy üzemi gyűlésen — ahol a munkások „nemzetiségre való tekintet nél