Irodalmi Szemle, 1999

1999/1-2 - NEGYVEN ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Filep Tamás Gusztáv: A dogmatizmustól a „reform”-korig

Negyvenéves az Irodalmi Szemle

kül” — a sztrájkoló magyar dolgozóknak gyűjtenek, kijelenti, hogy e célra egy koronát sem ad. „E kijelentésem után a gyűlésteremben mély, gyászos csönd támadt. Most is emlékszem rá, hogy saját lélegzésemet és szívem dobogását hallottam, de ugyanakkor szédülés fogott el, a munkások arca, tekintete lassan keringeni kezdett körülöttem, és ha akkor történetesen egy munkásember nem teszi a vállamra a kezét, ott esem össze az emelvényen (...) Az volt a benyomásom, hogy a munkások zöme elítéli fellépésemet.” A vallomástevő végül otthon összegyűjti azoknak a magyar íróknak a könyveit, akik részt vettek a forradalomban, bosszú gyanánt eladja a könyveket az antikváriumban, és a kapott összeget átadja az üzem pénztárosának.

A kezdet kezdetén harc folyik a Szemlében a költői személyesség ellen. Sas Andor írja Rácz Olivérről: „A költészet ne legyen túlzásba vitt önelemzés, rejtélyes mélyrétegek keresgélése egy befelé irányított reflektor vagy látcső segítségével, hanem pendítsen, terjesszen napfényt, s ez fokozza az életkedvet, az alkotó, a közösségért munkálkodó tettvágyat.”

A hagyomány/őrzés/mentés/ápolás mellett a Szemle már az első pillanatokban elkötelezte magát, de ennek is megvolt az ára — itt a „haladó hagyomány” fogalmi rémére kell utalnom, amely abban a brutális formában is jelentkezik, hogy Turczel Lajos Sellyei József megítélésében az MSZMP KB m

ellett működő kulturális elméleti munkaközösségnek a népi írói mozgalomról szóló cikkére kénytelen támaszkodni. Problematikus a sematizmus-utóse- matizmus elleni harc is, mely — talán kijelenthetjük, hogy Fábry vezetésével

— már az ötvenes évek első felében megindult (majd Lefékeződött), de, amint azt egy Szlovákiában kiadott és talán tíz példányban piacra került könyvemben — a Koncsol László című kismonográfiában — kénytelen voltam leírni, „ez egy évtizeden keresztül nem jelenti egyúttal a dogmatizmussal való szembefordulást is. Fábry még a Harmadvirágzás című, korszakjelzőnek tartott tanulmányában sem azért bírálja a megjelent munkákat, mert világábrázolásuk hazug, hanem azért, mert eszközeik gyöngék. Nem a szövegek úgynevezett mondanivalójával van gondja, csak hiteltelen, azaz hihetetlen voltával. Csak 1963—64-ben vállalja a sematizmus és a dogmatizmus közötti összefüggés fölmutatását”. A többi lappal — tehát nem az irodalmi folyóiratokkal, hiszen ilyenek a Szemlén kívül nem jelentek meg magyar nyelven Csehszlovákiában — futólag összehasonlítva, mégis itt a legkisebb a szelekcióhiány. Ezen egyetlen voltnak a következménye (előnye és hátránya is egyben) az irodalom integrációja, amely egy másik szempontból a differenciálódás akadálya. Az ideológiai sematizmus szándékos, tudatos kiszorítását a sokszínűség és a színtelenség váltja föl. így tehát a kulturális frontvonalak — ez újra a további vizsgálódás egyik lehetséges irányát jelzi — egyazon orgánumon belül határolódnak el, s ez talán-talán (ezt csak mikrofi- lológiai elemzések igazolhatnák) nagyobb ökonómiára, átgondoltabb szöveg- szervezésre késztethette a különböző esztétikai eszmények vallóit. Nem véletlen, hogy Béládi Miklós, az általam vizsgált korszakról s a következő év