Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - NEGYVEN ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Filep Tamás Gusztáv: A dogmatizmustól a „reform”-korig
Negyvenéves az Irodalmi Szemle tizedről szóló kritikai esszéjében így minősítette ezt a periódust: Az irodalom irodalmiasítása. II. Az, hogy talán túlzottan kritikusan ítélem meg az Irodalmi Szemle indulását, az alábbi idézetben kapja meg indoklását. A lap első megjelenése után nagyjából tíz évvel — nem sokkal a Varsói Szerződés hadosztályainak bevetése után —, az 1968/7. számban jelent meg, Szerkesztőség aláírással, az a fontos dokumentum — címe: Az emberi szellem nevében —, amelynek nagy részét idézni fogom: „Korunk — a huszadik század — bonyolult kor; a ragyogó fény és a koromsötét árnyak kora. A modern technika bámulatos vívmányai árnyékában az emberiség túlnyomó többsége éhezik, a civilizáció nyújtotta összkomfortos életmód mellett milliárdos embertömegek számára nincsenek biztosítva az alapvető életfeltételek. S ebben az egyenlőtlenségben és káoszban, ezek fölött az ellentétek fölött a hatalom uralkodik. A XX. század második fele a hidrogénbombák és a szuperhatalmak kora. S a hatalom felbecsülhetetlen erejű és bonyolult, már-már öncélú mechanizmussá nőtt; mondják, hogy Földünk épsége és léte a két szemben álló szuperhatalom mechanizmusának egyensúlyától függ. Tapasztaljuk, hogy a hatalom, érdekei védelmében közömbös az emberrel szemben, sokszor azokat is megsemmisíti, akik irányítják, s könyörtelenül elsöpör mindenkit, aki az útjába kerül. A hatalommal szemben áll az emberi szellem. A szellemnek nincsenek tankjai és gépfegyverei, sem szuperszonikus vadászgépei és atom-tengeralatt- járói, de ennek ellenére sem védtelen. A szellem fegyvere az igazság, mely mögötte áll. S az igazság egyenlő az emberrel, akit — Hemingway szerint — megtörni lehet, de elpusztítani soha. Az igazságot sem lehet elpusztítani, mert ha a hatalom megtöri, pislákoló lángként rejtve tovább él és a hatalom első repedésén át világító fáklyaként villan újra elő. A félévszázados szocialista történelem során első ízben történt, hogy szocialista hatalom az erőszak eszközeivel kényszerítette rá egy testvérországra akaratát. Az emberi szellem lényéből folyik, hogy — függetlenül a körülményektől — minden erőszak ellen tiltakozik; ez a szellem csak azt az erőszakot ismeri el, mellyel a gyengébb az erősebb önkénye ellen védekezik. A szlovákiai magyar irodalom lényege fennállása óta a tiltakozás. Helyzeti adottságai, kicsisége, korlátozott lehetőségei és visszhangtalansága eleve determinálták feladatát: tiltakozni minden embertelenség, elnyomás és jogtalanság ellen. S amikor tiltakozik: a létét védi, létérdekeinek megfelelően cselekszik; a hatalomban gyengék, de erkölcsben és igazságérzetben erősek viszonyulása ez a világ dolgaihoz." Hősies és bátor volt ez a marxizáló műnyelvet is használó, de nyilvánvalóan már egy demokratikus jogállamiság igényét is latensen tartalmazó dokumentum? Azt hiszem: legfontosabb eleme a — ne lepődjenek meg, Hölgyeim
