Irodalmi Szemle, 1999
1999/11-12 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Németh Zoltán: Szövegvég (Adalékok a Cselényi-jelenség természetrajzához, tanulmány)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE kérdéseivel szembesül, s ez néha fájdalmas, néha diadalittas hangulatokban tör elő. Cselényi szövegei továbbra is azt a Juhász Ferenc-i, Nagy László-i hangvételt, beszédmódot tartják fenn, amely az 50-es években képződött meg a magyar lírában, s amelynek „iszonyatos nagyotmondása” azóta többszörösen relativizálódott a magyar költészetben is. A VARÁZSSZAVAK Cselényi-szöveget olvasva gyakran olyan érzés kerítheti hatalmába az olvasót, hogy „varázsszavakkal” operál, „varázsszavakat” működtet, mivel nem bízik „mondanivalójának”, „jelentésének” hatásosságában, erejében. Ilyen varázsszavak a kultúra, a filozófia, a mítoszok, a kanonizált alkotások felől érkeznek a Cselényi-szövegekbe. Ezek a „varázsszavak” a „Tudás”, a „Műveltség” csodáival(P) akarják elképeszteni az olvasót, örök időkre érvényes jelentést próbálnak csiholni a szövegbe vont „varázsszavak” segítségével, vagy önmagukat akarják kanonizálni már előre, kikerülve az irodalom hatásmechanizmusainak törvényszerűségei alól. De: „a költeménybe állított szavak szemantikailag oly túl messze vannak egymástól, hogy távolságukat nem képes befogni az olvasó interpretatív szeme”/9 „egy bölcseleti rendszerből kiragadott töredék vagy semmit sem jelent, vagy az egész bölcseleti rendszert (...) idézi”/10, „ebben a verseszményben tévelyegnek a metaforák, esetlegesek, össze-vissza vannak”/11. A „varázsszavak” olvashatatlanná teszik a Cselényi-szövegeket, mert olyan „túlpartra” mutatnak, amelyik csak „jelentőségénél”, és nem „jelentésénél” fogva vesz részt a szöveg kialakításában. Funkciója így tehát nem szemantikai, hanem ideológiai, kanonikus: a szöveg hataloméhségét prezentálják. A hatalom megragadásának és megtartásának azonban sokkal finomabb és árnyaltabb metódusai is vannak, mint a kánonok tautologikus leképezései. CSEND Olvasom az Aleatória, avagy a megírhatatlan költeményt/tartományt, a dunatáji téridő-mítoszt. Suhannak a szavak, pereg a szöveg, úsznak el a sorok. Egy hatalmas sivatag/12 közepén érzem magam. Szikrázó, fehér homok mindenütt, a betűk feketesége lassan kifakul. Itt állok egy hatalmas szöveg, egy hatalmas, jelentés nélküli sivatag közepén. Ez a megvalósult utópia. Nem kell gondolkodni, nem kell értelmezni. Múzeum, amelyből eltűntek a kiállított tárgyak. A polcok homokkal tele. Nem lehet gondolkodni, nem lehet kételkedni. Monstrum. Csak „szemlélni”/1^ lehet. Csend van. JEGYZETEK: 1. Alabán Ferenc Neoavantgárd törekvések a szlovákiai magyar lírában. In: Irodalmi Szemle, 1999/7—8, 115. 2. Odorics Ferenc A Nagy Szerelmi Átvitel, in: Symposion, 1996/9., 26. 3. Zalabai Zsigmond: Utószó avagy egy szöveg olvasata. In: Cselényi László: Krétakor, Madách, Pozsony, 1978, 173. 4. Vö.: Tőzsér Árpád: Az irodalom határai, Kalligram, Pozsony, 1998,10. 5. Cselényi László: Köszöntő. Levél-féle a 60 esztendős Tőzsér Árpádnak. In: élmény és absztrakció, Nyitrai PF, 1996, 8.
