Irodalmi Szemle, 1999

1999/11-12 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Németh Zoltán: És eljön a tömegsírok országa... (Grendel Lajos regényéről, tanulmány)

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

erkölcsi önvizsgálatra vagy az „igazság” kiderítésére nem ösztönzi őket, hanem éppen ellenkezőleg, mindenki saját hasznáért liheg, már ha egyáltalán érdekel valakit a „kiakadt idő”.

Éppilyen steril „hősünk” és Lívia szexuális élete is. Mintha valamilyen képes magazin családi rovatából ollózták volna ki az egyes, változatosságuk ellenére is „előírt” pozitúrákat. Egy távol-keleti, kínai felvilágosító cikksorozat idétlen(?), lehetetlen(?), egzotikust), kabarészerű(?) jelenetei elevenednek meg szemünk előtt, amelyek mintha egy olyan „gyakorlati kézikönyvet” feltételeznének maguk mögött, mint mondjuk a szakácsművészet vagy a földművelés kézikönyvei 07) ^ lopakodó macska esete a tojásokkal”, „a szirti sas és a mormota története” tökéletes azonosulási lehetőséget nyújt a szerelmi duett mindkét tagja számára: operett jelenetek és távol-keleti fametszetek képe villan elénk a regény többi szituációiból is. Nincsenek valódi ellentmondások, hiszen valójában mindenki ugyanazt a belső célt követi: a háborítatlan, joviális egyetértés parancsát. Ezért nincs ennek a regénynek valódi drámája: az olvasói figyelem ébrentartásakor a drámai helyzetek szimulációival találkozhatunk csak. Minden nyugvópontra jut: a konfliktusok kölcsönösen kioltják egymást a számukra testet biztosító ágensek, szereplők nélkül, sőt: hangsúlyosan nélkülük. Nincsenek is emberek. A szabad, döntésképes ember kihalt, hiszen nincs is mi (és ki) ellen felmutatni a szabadságot. A korlátlan szabadság értelmetlenné teszi a vele egynemű minőség reprodukciószerű kialakítását. Ha pedig ki is alakul a szabadság a szöveg(szubjektum) egynémely helyén, akkor sem tudja elfeledtetni reprodukciószerűségét. Ennek a (regény)világnak „minden mélysége feloldódott — ragyogó semlegesség, előtűnő és felszínes, az értelemhez és a mélységhez, a természethez és a kultúrához intézett kihívás, utólagos hipertér, ezentúl eredet- és hivatkozásnélküli hely’*18). Ezért nincs értelme a Tömegsír kutatásának: hiszen nem létezik már az a világ, amelyben értelme lenne bármilyen keresésnek, bármiféle „igazság” kiderítésének. Mindenkinek jobb így: a holtaknak is, hiszen nem kell szembenézniük a közönnyel, amely fogadná őket, meg az élőknek is, hiszen semmi érdekük nem fűződhet már szabadságuk megbolygatásásához. Sziderikus világ, amely nem igényli az artikulációt, a jövőt, az autenticitást, az intellektust. A működés elborít minden létezőt — a vegetatív tautológia árad szét minden irányba.

Ezért reménytelen az önmegértés minden kísérlete: csak azt a lárvaarcot látja benne az értelmező alapállásból közeledő, amelyet a szövegtükör állít eléje. Mert: „mindent olyannak kell leírni, amilyen’*19).

JEGYZETEK:

1. Ez a kérdés különös intenzitással van jelen Grendel (kisebbségi) irodalommal kapcsolatos gondolataiban — egyik tanulmánykötete is ezt a címet viseli.

2. Grendel Lajos: Elszigeteltség vagy egyetemesség, Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1991,

33.

3. Uo. 33.

4. Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története 1945—1991, Argumentum, 1994,183.

5. Uo. 183.

6. A téma kijelölése már értelmezésfüggő esemény: az interpretáció hozza magával, mit tekint az adott értelmező a mű témájának.