Irodalmi Szemle, 1999
1999/11-12 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Németh Zoltán: És eljön a tömegsírok országa... (Grendel Lajos regényéről, tanulmány)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Galeri EL-je, az Áttételek lektora, a Szakítások, illetve a Thészeusz és a fekete özvegy szintén történész főszereplője, kos, az Elbeszélő a Szakításokból, illetve az És eljön a.z ő országa című, utolsó Grendel-regényből, az Einstein harangjaiban a propagandaosztály vezetője: a Tömegsír narrátora is a lét csapdahelyzeteinek kiszolgáltatottja, a szituációk abszurd játékának „hőse”. Bár történészként ismerjük meg, ez a foglalkozás igazából csak a falusiak számára jelenik meg hangsúlyosan. Olyan reflektálatlan értelmiségi (fél-értelmiségi) lét szereplője lép elénk tehát, aki számára ez a lét mellékes esemény csupán. Hősünk értelmiségi mivoltát tehát a falu elöljárói teremtik meg számára is. Jellemző vonása még a grendeli értelmiségi szereplőnek, hogy elvárással fordulnak feléje. Ebből a szempontból Szemere kos áll legközelebb a Tömegsír főszereplőjéhez. Kost is olyan történészi-értelmezői feladatokkal bízzák meg, amelyeknek képtelen eleget tenni. Innét nézve névtelen narrátorunk is az értelmezői feladat csapdájába hull: a tömegsír titka előtt csődöt mondó értelmezői attitűd csődöt mond önmaga mibenlétének „titka” előtt is. Az (ön)értelmezés folytonos elhalasztódása is eredményezi azt a „laposságot”, egysíkú jellemábrázolást, amelyre tudatosan játszik rá a regény nyelve. A Tömegsír „hőse” jellemző módon „poszt-drámai” ember. Már nem vetődik fel a kérdés: miért vagyunk ilyenek, hogyan lettünk azzá, amik vagyunk Sajátos mentalitástörténeti vázlat a Tömegsír, amely azt a helyzetet rajzolja fel, amikor sosem lehet tudni, mi előzte meg azt, hogy ilyenekké váltunk Ez lenne a közép-európai ember? Aki olyan törmelékből épül fel, amelynek jelentése mindörökre összekavarodott és összezavarodott? Ahol a jelentések mindörökre szétszóródtak s csak egyben lehetünk biztosak mindenképpen és minden időben olyan szituáció előzte meg, amely a regény címében manifesztálódik: a Tömegsír. Ebben a regényben mindenki a saját, perszonális, kicsinyes és korlátolt szempontjai felől foglalkozik a történelemmel. Kiaknázni a történelmet olyan célokra, amelyek megvalósulása újra csak a történelem ikonját hozza létre: a tömegsírt. Ez a folytonos körkörös mozgás azonban nem tud megvalósulni: valójában senki sem tudja megvalósítani kicsinyes álmait, elképzeléseit, mint ahogy függetlenségük látszatát sem tudják fenntartani. Névtelen narrátorunk mégiscsak vidékre költözik, mégis megszerzi őt a szőke Ilonka, sőt, mégiscsak kibékül legnagyobb ellenfelével, doktor Dömötörrel. A kívánt munkát, amely a tömegsír tendenciózus analízise lenne, mégsem írja meg, megírja viszont azt a regényes történetet, amelyet mi a Tömegsír című regényként olvasunk. Elveszíti élettársát, Líviát, megkapja viszont a már említett Ilonkát. A falusi, t.-i „intelligencia” (a polgármester, a jegyző, a rendőrkapitány és főleg doktor Dömötör) is megnyugodhatnak, bár ők sem lehetnek elégedettek teljesen. Nem derült ki ugyanis a tömegsír titka, ami azért nagy pozitívum, de a tendenciózus(P) munka sem született meg. Helyette csak valamilyen „regényt” tett le eléjük névtelen hősünk, amely nem éppen kíméletes képet fest róluk. De — mintegy életformájukat, életvitelüket hitelesítendő — mégiscsak T.-be költözött, közéjük, s már egészen biztos, hogy ugyanazt az életet fogja élni, mint ők. A kompromisszumok abszurditása és realitása a különféle nézőpontok érvényesítésének lehetőségét foglalja magába. Kölcsönösen toleráns, kompromisszumokból építkező szituációk sorozata jön létre, amely nevetséges
