Irodalmi Szemle, 1999
1999/11-12 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Németh Zoltán: És eljön a tömegsírok országa... (Grendel Lajos regényéről, tanulmány)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE létre, amely a „történelmi” leszámolást és a Galerit egyaránt jellemzi. A Galeri ebből a szempontból kivétel, hiszen benne nem található nagyobb stílustörés. Az Áttételek keretes szerkezete újabb, immár a harmadik Grendel-stílust vezeti be: míg az Áttételek törzsanyaga a második, Galeri-féle stílust viszi tovább, addig a keret - a kiadói lektor egzisztencialista hányattatásai — a monologikus szöveg lehetőségeit teremti meg. Ugyanez a monologikus szöveg uralja a Szakítások majdnem egészét. Itt azonban egy újabb stílustörés bukkan elő: kos álma, amelyben Dwarf kos szextörpe tűnik fel, stilisztikai és retorikai megoldásaival annyira kilóg az Áttételek monologikus szövegfolyamából, hogy máris egy — szinte még előzmény nélküli - új Grendel-stílust vezet be. Ez az a nyelv aztán, amelyen — kisebb-nagyobb variációktól eltekintve - megszólalnak a 90-es évek Grendel-regényei: a Thészeusz és a fekete özvegy, az Einstein harangjai, illetve az És eljön az Ő országa. Talán ez a négyféle nyelv mutatja leginkább, merre és hogyan módosulnak a Grendel-szövegek hangsúlyai: a decentrált — dekonstruált — relativizált poszthistorikus szöveget felváltja az anekdotaszerű, oknyomozó, etikai relativizmusok kaleidoszkópjaiból szerveződő írás, amelyet az egzisztencialista alapozottságú, (ön)relativizáló monologikus tudatfolyam követ, majd pedig az az ironikus világtotalizáló, világmodelláló, abszurd fikcionalitás, amelyről már volt szó. A Grendel-szöve- gekben lejátszódó relativizáció fokozatairól akár önálló tanulmány is születhetne, itt azonban csak arra van mód utalni, hogy éppen a relativizációs aktusok lezárásai, illetve lezárhatatlanságai felől jelennek meg sok értelmező számára a Grendel-regények értékhangsúlyai. A Tömegsír — úgy tűnik — látványosan szakít az eddigi Grendel-retoriká- val, de legalábbis azzal a hangsúlyozott fikcionalitással, amely utóbbi két-három regényét jellemezte (talán csak az És eljön az Ő országa Beckettet idéző ún. várakozásjelenetei előlegezik meg ezt az új, ötödik Grendel-stílust). Ez a látványos szakítás az életmű problematikáján belül főleg posztmodernnek tartott jelenségek irányában érzékelhető leginkább. A Grendel-regények alapvető jegyeinek tartott posztmodernségre és referencialitásra való „játszás” egyik komponense iktatódik ki a Tömegsír nyelvéből. Új, poszt-posztmodern, hi perrealista retorika teremti meg a Tömegsír nyelvét: a posztmoderntől megfosztott referencialitás valóságot „másoló” alakzatai. Olyan „neorealista” stílus adja a Tömegsír nyelvét, amely látensen Grendel eddigi regényeiben is tetten érhető volt (mint a már említett referenciális pluszjelentés hordozója), most azonban egyedül hordja a jelentés és az esztétikum terhét. A Tömegsír azonban mindezeken túl mégiscsak a sajátosan grendeli megoldások regénye. Már a regény felütése is: azzal a mégcsak nem is durva, hanem cinikusságával méginkább megdöbbentő monológgal, ahogyan barátja halálát és temetését tematizálja, a profán nyersesség és az egzisztencialista közöny retorikájával már megteremti a belépőt egy többé-kevésbé ismert regényvilágba. A temetést követő esti szeretkezés pedig a Szakítások című regénynek azt a jelenetét villanthatja fel, amikor a friss házas kos, az apja halálát közlő távirat kézbevételét követően, reggelizni és szeretkezni invitálja Ildit, újdonsült feleségét. Az aprólékosan leíró, jelenetező írásmód egy olyan világba vezeti el
