Irodalmi Szemle, 1999

1999/11-12 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Aich Péter: Ki fekszik a tömegsírban? (Grendel Lajos regényéről, tanulmány)

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

Grendel Lajos regényéről — két tételben

AICH PÉTER

Ki fekszik a tömegsírban?

(Grendel Lajos: Tömegsír, Kalligram, Pozsony, 1999)

Tömegsírba akkor temetnek, amikor nincs idő több egyéni sír kiásásával bajlódni. Amikor nagy a sietség. Amikor sürgősen el kell tüntetni a sok hullát, nehogy kolerával, tífusszal meg egyébbel veszélyeztessék a túlélőket. Talán a rossz lelkiismeret is hozzájárul ehhez, ki tudja. Bizonyára van összefüggés a kettő között, mármint a lelkiismeret és a tömeghalál (-gyilkosság) között. Hiszen nem csak a holtaknak kijáró tisztelet játszik szerepet. A sebet be kell kötni, hogy mielőbb begyógyuljon. Az, hogy nincs idő egyenként temetni, reális szükség lehet, holott ez a racionális szükség valójában jó kifogás, amely kapóra jön Beomlik egy bánya, s nem tudják kimenteni az ott maradottakat, esetleg nem is tudják, hol rekedtek a szerencsétlenek Kézenfekvő ekkor temetővé nyilvánítani a bányát, s megnyugszik a lelkiismeret, amely arra ösztönöz, hogy a higiénia követelésein túl adjuk meg a tisztességet halottainknak

A temetés az emberrel egyidős. Az ember attól ember, hogy tudata van és képzelete. Nem csupán biológiai, génjei által diktált ösztönök kielégítéséről ábrándozik. S bár a halál az élet velejárója, része, idáig sem sikerült megfejteni titkát. Hasonló misztérium, mint a születés. Csakhogy a születésnek van folytatása, a halálnak e bolygón már nem. A halál elképesztő vég, ami után semmi sem következik, s ez az, ami lelki egyensúlyunkat fölborítja. Mert mi az, hogy nincs tovább? A biológiai halált nem lehet túlélni, a túlvilágról még senki sem jött vissza, hogy elmondja, mi volt arrafelé a folytatás. Logikus, hogy a képzelet mítoszokat fabrikált, amelyekkel valamiképpen magyarázni próbálta a magyarázhatatlant. Ennek része a temetés szertartása.

Ha átlapozzuk a vallástörténetet, első benyomásként ugyancsak változatos képet tapasztalunk, holott ha jobban megnézzük e divergens „megoldásokat”, rengeteg hasonlóságot, szinte azonosságot fedezünk fel. Hiába, az emberiség egy faj, s képességei, lehetőségei is egyformák, így a halálról alkotott elképzelései — a különböző kultúráktól függetlenül — is egyívásúak. Nyugtalanító misztérium, amelyet csak úgy tudunk nyugvópontra hozni, ha halottainktól bizonyos ceremónia keretében búcsúzunk. Végső soron a tiszteletadás nem is a testnek szól. Az élettelen test inkább borzongást vált ki. Mi a szellemet temetjük, nem is a földbe, hanem a tudatunkba. Tömegsírba akkor helyezzük a test(ek)et, ha nincs mit a tudatba temetni. Vagy ha tudatunkból törölni akarjuk, akár a hibás programot a számítógépből.