Irodalmi Szemle, 1999
1999/11-12 - ARCOK ÉS MŰVEK - Jakab István: A szlovákiai magyarság nyelvhasználatának gondjai az ezredfordulón (előadás)
Jakab István magyar standardot kiegészítjük azokkal az elemekkel, amelyeket kénytelenek voltunk fordítás útján megalkotni — vagyis a tükörszók és -kifejezések közül a nélkülözhetetleneket, a jelentéskölcsönzések közül a gyakran használatosakat standardszintre emeljük (ez utóbbiak közül elsősorban azokat, amelyeket az értelmiség műveltebbnek tartott hányada használ). Sőt olyan mondatszerkesztésmódokat is szeretnének a standardba emelni, amelyeknek használata gyakori nálunk, és (kellő ellenőrzés híján) a sajtóban is előfordulnak. Nem tartom szerencsésnek ezt az elképzelést, mert így nyelvhasználati hibákat szentesítenénk csupán azért, hogy a jövőben már ne legyenek hibának tekinthetők. (A bűnből sem lesz erény azáltal, ha kiveszik a büntető törvény hatálya alól.) Aki uralni akarja a standardot, az tanulja meg, sajátítsa el; aki erre nem képes, az ismerje el, hogy alacsonyabb szintű változatot használ!) Káros volna, ha csak azért emelnénk standard szintre egy-egy nyelvi elemet vagy jelenséget, mert óvatlanság folytán bekerült a sajtó nyelvébe, vagy mert „fontos személyek” használják. Az én véleményem az, hogy csak azokat a tükörszavakat és -kifejezéseket vagy tükörfordítással keletkezett jelentéskölcsönzéseket emeljük be a standardba, amelyek sajátos, a magyarban elő nem forduló fogalmak nevéül szolgálnak. A közfőnévi értékű nyelvi elemek között kevés ilyen van. Például az anyasági szabadság kifejezés szlovák ekvivalense a materská dovolenka; ez nemcsak a szülési szabadság, hanem egyben a gyermekgondozási szabadság szókapcsolattal kifejezett fogalmat is jelöli. A szlovákban a mezőgazdasági területeket tájtípusokra, illetve termelőkörzetekre osztották, a magyarban nem. így jöttek létre az ilyen kifejezések: kukuričný typ, pšeničný typ stb., később ezek helyett a pšeničná výrobná oblasť, kukuričná výrobná oblasť és a többi. így keletkeztek ennek megfelelően a búzatermő tájtípus, kukoricatermő tájtípus, majd a búzatermelő körzet, kukoricatermelő körzet stb. szókapcsolatok. A nadstavbová škola névvel jelölt, a gimnáziumi végzettségűeknek szakképzést adó iskola (az anyaországban nincs ilyen) megfelelőjeként elterjedt felépítményi iskola tükörkifejezés helyett megalkottuk a szakosító iskola kifejezést, tehát ebben az esetben már ez kerülne a standardba. E közfőnévi, illetve típusintézménynév jellegű szókapcsolatokon kívül standarddá lehetne tenni más köznévi és tulajdonnévi intézményneveket; olyanokat, amelyek a két országban fogalmilag eltérő intézményneveket jelölnek. Például a minisztériumok nevei nem csupán formailag különbözhetnek, hanem feladataik, funkciójuk alapján is (Magyarországon nemrég: Földművelési Minisztérium, nálunk: Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, nem szólva arról, hogy a szlovák minisztériumok neve elé tulajdonnévi tagként mindig odakerül az ország neve is: a Szlovák Köztársaság Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma. Sőt még egy-egy országon belül is változnak ezek a nevek; pl. Magyarországon nemrég: Földművelési Minisztérium, ma: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, nálunk napjainkban van arról szó, hogy a vidékfejlesztést az építésügyhöz kapcsolják valamelyik minisztériumtól. Az oktatásügy és kultúra ügye már annyi változáson ment át hovatartozását illetően a két országban, hogy itt bele sem foghatunk a kérdés taglalásába. Az említett sajátos elemekkel az egyetemes magyar standard szókészletét
