Irodalmi Szemle, 1999
1999/11-12 - ARCOK ÉS MŰVEK - Jakab István: A szlovákiai magyarság nyelvhasználatának gondjai az ezredfordulón (előadás)
Jakab István magyar megfelelőjének megválasztásakor nem az ún. értelmi megfelelőt keressük, hanem azt a szót vagy szókapcsolatot, amely a szlovák elem szerkesztettségét (a magyar nyelvnek esetleg sajátos eszközeivel) tükrözi, noha ez jelentés szempontjából sokszor semmi összefüggést nem mutat a lefordítandó szlovák szóval, szókapcsolattal. S ez a helytelen fordítási eljárás idővel reflexszerűvé válik bennük és saját gondolataik megformálásakor is érvényesül. Tehát ami történik, az valójában szándékos vagy szándék nélküli (reflexszerű) fordítás, mégpedig tükörfordítás. Ennek alapján aztán az ekvivalensként kezelt magyar elemeket a tükörszó, illetve tükörkifejezés nevekkel jelöltük (és jelölik némelyek ma is), jóllehet az utóbbi időben szükségét látjuk a differenciálásnak; annak, hogy az említett nevekkel csak azokat az elemeket jelöljük, amelyek újként keletkeztek ilyen úton: a magyar nyelvterület egyik részén sem voltak eddig használatosak. Ilyen tükörszó és -kifejezés bizony akad néhány. Ilyen pl. a ’munkakör’, ’munkaköri leírás’ jelentésű munkatöltet, amely a szlovák náplň práce szókapcsolat tükörfordítása, csak a magyarban gyakori (a szlovákban nagyon ritka) szóalkotásmóddal: a szóösszetétellel cseréltük fel a (birtokos) jelzős szerkezetes szerkesztést. Ide sorolható továbbá az orosztojás ’kaszinótojás’, amely a szlovák ruské vajíčko szókapcsolat mechanikus fordítása útján keletkezett; a hotelová škola alapján létrehozott hoteliskola ’vendéglátóipari iskola’; a magyarországi nyelvhasználatban szokatlan életkörnyezet ’környezet’ a szlovákban gyakori životné prostredie kifejezés vélt megfelelőjeként; a munkabaleset’ü zemi baleset’ a pracovný úraz alapján; a felépítményi iskola, amelynek nincs magyar nyelvi megfelelője (olyan középiskola-típusról van szó, amelyben szakérettségit szerezhetnek a gimnáziumban végzettek); ez a nadstavbová škola szó szerinti fordítása útján jött létre, s mi a szakosító iskola névvel próbáljuk megnevezni (kevés eredménnyel). Természetesen még folytathatnánk a példák sorolását. A tükörfordítások „eredményeként” más jellegű „nyelvi termékek vagy inkább nyelvhasználati jelenségek is keletkeznek; olyanok, amelyek nem tekinthetők új szónak vagy szókapcsolatnak. Egy már meglevő magyar szóhoz, szókapcsolathoz szlovák jelentést kapcsolunk. Például amikor az ismert tanító szóval nevezik meg (az alsó tagozatban működő tanerőn kívül) a középiskolai tanárt, sőt az egyetemi oktatót is. Ilyen címmel adott ki egy könyvet néhány évvel ezelőtt magyar nyelven a Szlovák Pedagógiai Kiadó: „A tanítók összállami konferenciája”. S a könyvben sokszor fordultak elő ezek a kifejezések: „a közép- és főiskolák tanítói”. A szlovák cím ugyanis ez volt: „Celoštátna konferencia učiteľov”, az idézett kifejezés meg szlovákul így hangzott: „učitelia stredných a vysokých škôl”. Vizsgálatunk során itt két elemre is összpontosíthatunk: egyik az učiteľ— tanító, másik a vysoká škola — főiskola. Az učiteľ a szlovákban nemcsak az alsó tagozatban működő tanerőt jelöli, mint a tanító a magyarban, hanem ennek a szónak nagyon bő a használati köre minden olyan személyt jelöl, aki foglalkozásánál fogva oktat. Tehát ha a tanító szóval nevezzük meg a középiskolai tanárt vagy az egyetemi oktatót is, akkor tulajdonképpen ezt a tág szlovák jelentést kapcsoljuk hozzá. Az utóbbi időben ezt a jelenséget és eredményt a jelentéskölcsönzés szóval nevezik meg egyes nyelvészeink. Valóban itt jelentéskölcsönzés történik, de a
