Irodalmi Szemle, 1999

1999/11-12 - ARCOK ÉS MŰVEK - Kovács Sándor Iván: Apa és fia (Amadé Antal és Amadé László költészetéről (tanulmány)

Apa és fia

élet”-től refrénként kell ismételni az utolsó négy sort. A manieristák és késő-barokk mesterkedők formai fölényére irigyen tekintő Kazinczy annyira kedvelte, hogy átdolgozta, a 14 versszakot néggyel megrövidítette. Arany Jánosnak is kedves verse volt, Toborzú címmel „dallamot szerzett hozzá, értékesítve a versezet ritmusában annyira kínálkozó zenei erőt”. A most idézett Négyesy szerint „annyira pitoreszk, hogy az induló szinte genre-képpé válik”. Minden irodalmi és zenés színpadi magyar nyalka huszárt ebből az Amade- versből öltöztettek, hiszen szövege már Toldy Ferenc Handbuch-jában megjelent (1828). „Mint tűz meggyűlt pipájában: / Úgy ég a szerelme...” Alighanem ezt a fordulatot értékesítette Petőfi; amikor (tudom: versének beszélője) pipára gyújtva fordult be abba a bizonyos konyhába, s amikor a szerelem meggyulladt ugyan, de a pipa kialudott. A huszárvirtus és huszármítosz magyar „Radetzky-mars”-ában (amelynek Kodály Háry Jánosa adott végleges zenei formát) bizony se szerelem, se pipa ki nem aludhat.

A virtuóz dalköltő Amadéval megfér egy műhelyben a Gyöngyösi iskoláját kijárt, a magát négysarkú versekben is választékosán közlő Amadé. Ide tartozó darabjai a Tiszta géniusát csalárd Cupidónak és a Mint a leesett hó, olyan fehér teste.. Micsoda rímbíró erővel intonál: „Mint a leesett hó, olyan fehér teste, / Kit a véres bíbor itt is, ott is feste, / Fényes nappal láttam, / Nem volt akkor este, / Boldog, ennek szívét aki híven leste! / (S akkor megtalálta, amikor kereste^" Ebből való a cirkálómmal megmért citrommellek már idézett geometrikus erotikája. Kiemelem még az álmatlanság „realisztikus” rajzát (S mi haszna, ha volna tétovázó álom...) és a népszerű agglegénység-siratót (A házasság által elveszett szabadságnak megsiratása vagy Nőtlen és házasélei). Mintha apját, a morgolódó Amadé Antalt hallanánk: „Hegedűmet immár fogasról levette, / Flautát furuglyával pad alá vetette, / [...] Egyik sarkantyúját letörte csizmámnak, / Az egész szerszámát kidobta pipámnak, / Mondván nem szenvedi füstjét a dohánynak, / Ott kinn dohányozni kell, mint a kutyának” Szép dolgozat készülhetne Amadé azon verseiről, amelyeket Gálos Rezső 1936-ban és később adott ki, de tanulságait már nem hasznosíthatta Amade- életrajzában. Ez a közel 200 alexandrinus máig vizsgálatlan, pedig már Toldy Ferenc szerint „hosszabb poétái elbeszélés”: alighanem a Toldy által még ismert Amadé László szerelmes versei című kéziratos kötet részleteit őrzi. (Talán azok is hozzátartoznak, amelyeket előbb emlegettem Négyesy közlései nyomán.)

Az Amade-portrét bevégző ecsetvonásokkal ennek a hosszabb poétái elbeszélésnek a színeivel élénkítem a fakóbb helyeket, arra keresve még példákat; miként demonstrálja az Amade-költészet a heroikus barokk és a rokokó közötti különbséget. A Szigeti veszedelem zárószakaszát, a ’vérrel írás’ toposzt és annak Amade-féle változatát idézem:

Vitézek Istene, imé az te szolgád,

Nem szánta éretted világi romlását:

Vére hullásával nagy bötüket csinált;

Ily subscribálással néked adta magát;

Ő vitéz véréért vedd kedvedben fiát.

Azért ily pennámmal írok s ily véremmel