Irodalmi Szemle, 1999

1999/11-12 - ARCOK ÉS MŰVEK - Kovács Sándor Iván: Apa és fia (Amadé Antal és Amadé László költészetéről (tanulmány)

Kovács Sándor Iván

fogalmak hangalakjai is”. Érdekesek Tőzsér megfigyelései Amadé erotikájáról és nőalakjairól. „Kívántatik majd bőcsőcske, / Ha lesz egy páros gyermecske. /. [...] Mert az ki valakit szeret, / Soká az nélkül nem lehet, / Volna is egyszer ideje, / Hogy lenne mellyednek tejď — fakad családi idillre sokat próbált Casanovánk. Amihez az a kommentár: „A rokokó színjátékában az asszony barátnő vagy szerető, de sohasem szoptató anya,” Tőzsér a „rokokó nő magyar változatát” és „Amadé nőeszményét” is kibontja a versekből, s e „anyás-asszo- nyos” vonásokra lel: „Mint galambok fészke, olyan méllyé tája, / Cirkálómmal megmért azok karimája, / Mint olaszországi citromok formája; / Boldog az, ezekkel akit szoptat szájď' A két szoptatós-anyás sor szépen összehangzik, s felfigyelünk a mértanias kebeldefinícióra: mintha cirkálómmal (körzővel) vontak volna köröket a bimbók közé. „Mint az olaszországi citromok formája”

— teheti hozzá Amadé a jóízű lombard citromokra emlékezve. Valószínűbb azonban, hogy költőnk itt a szintén kebelbarát Gyöngyösi Istvánt imitálja: „Magas homlokának gyenge lilioma, / Egyenes nyakának szép alabastroma, / Gyümölcsös mellyének két mozgó citroma / Változott, az búknak hervasztván ostroma” (a Kemény János emlékezete egykorú nyitrai másolatából).

Amadé dalszerű versei között ott egy ragyogó hölgyportré: Szivem csöngetője... Semmi lettrizmus benne: tiszta, lelkes, elragadott, játékos, önfeledt. Olyan részletremeklésekkel, mint a profánt és kegyeset keverő „Kesztyűben öt ujja, / Allé-, Alleluja!”; „Csücsös két almája, / Kegyes méllyé tája”.- A szépségtoposzok újszerűen kerülnek elő; Balassi vérfoltja a tiszta jégen így: „Személye elpirul, / Hó az vérrel újul”; Júliájának lebegő szemei így: „Szemei ragyognak, / Mint arany [ártsd: aranya] agyagnak”. De mi az, hogy „Dereka szép merő, / Kalapács az verő”? Erotikus célzás, mint amilyen a „Tüzecskémet fújja’? Ezt elhallgatással is tudtul tudja adni: „Ráncos az szoknyája, / De nem zubbonkája” — nem, mert azt kitöltik a csöcsös almák. Kedves, ötletes bókok: ’a nászágytól a sírig’ ("Éltemnek födője, / Ágyom lepedője"), a ’teljében álló fa’ ("Kedves bodzafája"; „Édes hazám fája”), a ’mazsola’ és a ’szalonna’ ("kínomat megszánja / Drága Mazolánnya"; „Jó kövér szalonnám”). A drága, édes mazsolaszem-csoda a legerotikusabb célzás; a kövér szalonna inkább szerelmi gasztronómia, mint telt idom.

Az alleluja egy ilyen óhajdalban a szerelem szentségesítése. Az istenes versekben megfigyelhető köznapiasítás és játékosság a szentséges profanizáci- ója. Ilyenekre gondolok: „Üdvözlégy örök manna. / Ennél többet ki anna?; ’’Buzgón ütöm mellyemet, / Porrá töröm szívemet" (Imádlak óh, szent ostya/...); „Oh, szent János, / Én héjánoš' (két vers incipitjében is; már idéztük Nyéki Vörösné; Alszeghy Zsolt szerint az egyik Amade-attribució téves. Amadé László istenes verseibe többször szerelmi frazeológiája ömlik át: „Ha lángban élhetnék, / Mint olaj éghetnék / Szerelmemben” (Imádlak Jézusom...), „Hadd lankadjak és olvadjak / Éretted én szerelmem!” (Hadd lankadjak).

Amadé legismertebb verse egy katonaportré, egy toborzódal: A szép, fényes katonának arany, gyöngy élete... Mind szövege, mind dallama máig népszerű: „A szép, fényes katonának / Arany, gyöngy élete, / Csillog, villog mindenfelől / Jó vitéz fegyvere; / Szép élet! / Vig élet! / Soha jobb nem lehet! / Hopp, hát jöjjön katonának / Ilyent aki szeret! — Szép élet sat”[öbbi] — azaz a „Szép