Irodalmi Szemle, 1999

1999/11-12 - ARCOK ÉS MŰVEK - Kovács Sándor Iván: Apa és fia (Amadé Antal és Amadé László költészetéről (tanulmány)

Apa és fia

ismerte. Egyik barátjától még halála előtt is olasz és német librettókat kér: „Operák vagy komédiák! Olaszul vagy németül: azon könyvecskékből is küldjön” (idézi Tőzsér). A Rep. alighanem úgy értendő, hogy a vers énekes, zenés előadásában a további szakaszok első két „halandzsasorát” ismételni kell. A merenda az olaszban ’uzsonna’ jelentésű, a burenda talán a burro (’vaj’) jelentésével függ össze. A reverenda azonban csak olaszos hangulatú szó. A cigány lásé, gásé utáni szavak és sorok tehát azt jelenthetnék: ’Hipp, hopp sza sza uzsonna, / Még a pap is kóstolja’! A „Hochus pocus Effetta / Hajsza csáré stafetta” abrakadabrája is megvilágosodik az olasszal: a staffetta az effetto (’okozat, eredmény’) nőneműsített alakja a tiszta rím végett. A sor megfejtése ennélfogva: a hókuszpókusz, a varázslat után következik az eredmény. Mivel a staffetta a ’gyorsfutár’, a ’küldönc’, a ’kengyelfutó’; a Hajsza csáré pedig ökörhajtó nógatás (’Hé, hajsza, hé, csáré mozogjatok gyorsabban, mint a kengyelfutó!’) a társaság afféle „négyökrös szekéren” indulhatott mulatni. Ha igazak a feltételezések, ilyen klapanciával fordíthatnánk: ’Hókusz, pókusz, ím varázslat: / Staféta-gyors a két állat!’

A pálinkás és articsókás strófákhoz is fűzhető olaszos magyarázat. A Mimi talán női név, de olaszul a ’mímelő’, a ’némajátékos’, a ’bohóc’, a ’komédiás’ többes száma is mimi. A Rimini nyilvánvalóan az olasz városnév. (Amadé Lombardiában katonáskodott!) Olasz hangulatú-hangalakú szavak a versben a Lila (Lilla), a reverenda, az articsóka. A lila az ’orgona’ vagy a ’lilaszín’. (Igaza van Tőzsér Árpádnak: „női név lehet”.) Az articsóki olaszul nem articiochi, hanem carciofi; csupán a két hangalak hasonló. Az „articsóki (artičoky) — az articsóka genitivusza”, a leleményes Tőzsér-fordításban az „Articsóka három szellentése”: talán Amadé olaszos gasztronómiai élménye, mert az olajban sült carciofi meghajthatja, megpúztathatja a nem mediterrán alkalmi articsókaevőt. A két sor egybekapcsolódása így nyilvánvaló: a szarkafifos és az articsókagáz hasonló bűzt áraszt. (A XVII. század végi Actio curiosa című drámában olvassuk a hasmenéses Polycarpusról: „a feneke, mint egy articsóka, minduntalan poszog”; füsttel kell oszlatni a bűzét.)

A Lila moja Lila... „kevert szókészlete”, a magyar-cigány-szlovák-olasz jelleg Tőzsérrel szólva „a makaróniköltészet formáihoz közelíti a verset”, de a „pusztán hangszimbolikai alapon felfejtett versjelentést a fogalmi szint nem korrigálja. Esetleg csak konkrétabbá teszi.”

Ennek a kitűnő Amade-tanulmánynak még sok megállapítása igaz. „Amadé nem volt pusztán afféle rímes enyelgő”; Tőzsér a „cinikus és léha” Amadé helyett „az energikus, cselekvőt” láttatja; rendet tesz két házassága legendáiban; tetten éri „lírai hiteltelenségeit”; konstatálja „meghökkentően szegény fráziskincsét”, és Toldy Ferenctől eltérően „nem tudja neki megbocsátani kompozíció- és előadásbeli példátlan hanyagságát”, sem azt, hogy „nehezen birkózik meg a képszerkesztés feladatával” (csak parasztok, a katonaélet és a család közegében mozog a költészet technikusaként is otthonosan). És „mi az, amit tud, és amit a XVIII. század első felében szinte csak ő tud?” Vele „törik meg véglegesen a barokk tempóság”; a dallam „új formák kialakítására indítja”; verseiben még a helységnevek is „részben a zenei-akusztikai elvnek vannak alávetve”; a O'cerfcéra-párversben „nemcsak a fogalmak feleselnek egymással, hanem a