Irodalmi Szemle, 1999

1999/11-12 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Örkény István: Meddig él egy fa? (novella)

KORTÁRS MAGYAR IRODALOM

— Mikorra várja? — kérdezte hirtelen.

— Mit? — nézett rá Bánné. — Márciusra.

Az asszony továbbment. Már a parcella vége felé jártak, egy szelíden emelkedő ösvényen. Csak néhány lépésnyire lehetett látni: mint egy gyerekpelenka, olyan sűrű szövésű volt a köd.

— Ez mi? — kérdezte az asszony. Ernyőjével egy fűzre mutatott, mely zörgő, csontos ágaival épp a mezsgye szélén állt.

— Ez semmi — mondta Bánné. — Ez csak olyan fa.

— Ez tetszik nekem — mondta az őszülő asszony, és kibicsakolva előresietett. A mezsgyén végig mindenféle fák álltak, kőrisek, nyírek és füzek; még Bánné apósa ültette őket, talán szélfogónak, vagy csak, hogy legyen valami, ami a szomszéd parcellájától elválasztja az övét. Aztán ritkulni kezdtek a fák, s a domb gerincén csak egy állt, magányosan.

— Az milyen fa? — kérdezte az idegen asszony.

— Hárs — mondta Bánné. — De már megvan tizenöt éves.

— Ezt megveszem.

— Ezt? — bámult rá Bánné. — Talán tüzelőnek?

— Dehogy — mondta az asszony. — így.

— Nem értem — mondta Bánné. — Ezt már nem lehet innen máshová ültetni.

— Nem is akarom máshová ültetni.

— Hát mi legyen vele?

— Semmi — mondta az őszülő asszony. — Mennyi az ára?

— Itt tetszik akarni hagyni? — álmélkodott Bánné. — Ilyet még nem is hallottam.

— Itt marad, ahol van — mondta az őszülő asszony. — De azért az enyém.

Bánné tanácstalanul állt. Bárcsak itthon volna az ura! Ő is a fát nézte, mely

nem volt túlságosan magas, de csúcsa mégis elveszett a ködben. Karcsú törzsű, egyenes növésű példány volt, mint egy életrevaló, izmos, de nem nagyon szép kamasz.

— Pont ilyet akartam — mondta az őszülő asszony. — Mit kérnek érte?

— Mindig az uram intézi — mondta Bánné zavartan. — De még egyet sem adott el ezek közül.

— Nem jövök még egyszer — mondta az ősz hajú asszony. — Akármit kér, megadom az árát.

Egy kis csönd lett. Rossz évük volt a háború miatt. Nagyon kellett a pénz

— Száz pengő — mondta, csak úgy találomra. — Hogyha nem lesz sok

— Rendben van — mondta az ősz hajú asszony.

Még egyszer végignézett a fán, aztán ernyőjével megdöfködte a töve körül a földet, és elindult a ház felé. Másodszor is kirakott a táskájából mindent, és letett egy százast a konyhaasztalra.

— Azt akarom, hogy vigyázzanak rá — mondta aztán.

— Nincs mire vigyázzunk — mondta Bánné.

— Azt is megfizetem — mondta az asszony.

— Azért nem jár fizetség — mondta Bánné.