Irodalmi Szemle, 1999

1999/11-12 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Örkény István: Meddig él egy fa? (novella)

KORTÁRS MAGYAR IRODALOM

nemegyszer gyötrelmes volt. Gyakran megizzasztotta a művét megérteni és érdeme szerint megítélni törekvő kritikát is.”

így érkeztünk el a kilencvenes évekhez, melyek meghozták végül Mészöly megdicsőülését. Ma már ritkábban követik egymást a Mészöly-remekek, de a régi nagy sikerek új kiadásai újra meg újra bizonyossá teszik: korunk nagy magyar elbeszélője Mészöly Miklós. S nemcsak nagy elbeszélője. Nem említettük még korai drámáit, a Bunkert és Az ablakmosót, s nem említettük kiváló esszéit, kritikáit, naplójegyzeteit (A tágasság iskolája, Érintések stb.), „Esszéi: felfedezések. Mintha elsőként pillantana meg egy művészi objektumot. A gondolkodás, a felfedezés izgalmas új ösvényeire kényszeríti az olvasót. Nem ítéleteket fogalmaz, hanem gondolatokat és kérdéseket, írásainak sűrű fénye lesöpri az előítéleteket, az előregyártott »kész« konvencionális meghatározások porát.”

SZEMELVÉNYEK

ÖRKÉNY ISTVÁN

Meddig él egy fa?

Bánné villanyt gyújtott. Odakint még világos volt, de amióta közeledett a front, inkább elébe ment a sötétségnek. Kiváltképpen ma, amikor egyedül volt itthon, s odakint olyan sűrűn gomolygott a köd, hogy az ablaktól néhány lépésnyire mintha eltűnt volna a kerítésük.

Elővette a nagy zsírosbödönt meg a zománclábasokat. Szódát tett a tűzhelyen lobogó vízbe, amikor kopogtak. Összerezzent. Félrehúzta a függönyt

Nem németek voltak. Egy asszony állt a küszöbön, egyedül.

— Itt laknak, kérem, Bán Sándorék?

— Én vagyok Bánné — mondta Bánné.

Mindene divatjamúlt volt az érkezőnek. Ápolatlan haján — mely épp feleútján járt az őszülésnek — fazék formájú filckalap ült, amilyent csak húsz évvel ezelőtti filmeken látni. Ódivatú esernyőjének papagájfejben végződött a nyele, két fekete bors üvegszemmel, melyek hűdésesen néztek kétfelé:

— A hirdetésre jöttem.

— Miféle hirdetésre? — csodálkozott Bánné.

Csak kora tavasszal és ősz utóján hirdettek: télen soha. Az érkező azonban kinyitotta buggyos retiküljét, mely úgy tele volt kacatokkal, használati és emléktárgyakkal, mintha mindenét magánál hordaná, és elkezdett kirakodni. Egy elsárgult, szalaggal átkötött levélcsomót, lejárt zsebnaptárakat, fényképeket, orvosságos fiolákat, használt mozijegyeket és egy üres, de még szagló parfümszórót. A fényképeken tollas kalapú fiatalasszony volt látható, hol egy farkaskutyával, hol nélküle, de arca már elmosódott, a sarkok felmolyhosodtak.

Nikkelpénzek, zsuzsuk és kulcsok csörgése közben az őszülő asszony végre