Irodalmi Szemle, 1999
1999/11-12 - Duba Gyula: Fábry nem alkuszik Fábry Zoltán Összegyűjtött írásai 11. kötetéről, esszé)
Fábry nem alkuszik Igazságot tesz hát, nem alkuszik. A szocialista hagyománykutatás nem alkalmas módszer, hogy a szlovenszkói magyar irodalom gyökereit feltárjuk. Irodalmunk ugyanis polgárinak indult. Mécs László egyénisége és életútja is bonyolultabb annál, hogysem egyértelműen elmarasztalható lehessen! Ahogy feltétel nélkül nem is azonosulhatunk vele. Első verskötete a Hajnali harangszó „revelációként hatott. A költő teljesítette legfőbb hivatását: tudatosító, névadó lett.” Vele kezdődik költészetünk. (Elég volt az éjszakából, álmodjunk már hajnalt végre.) Érzéseiben, gondolataiban magára ismer a magyar kisebbség. Az önmagára-találás azonban sem itthon, sem az anyaországban nem szívesen fogadott tény. Ellentmond a magyar sérelempolitikának. Másrészt a demokrácia sem örül a magyar kisebbség öntudatosodásának. „A magyar kisebbség legnagyobb költője — szlovák” — írja Mécsről a cseh kormánylap. Szász Károly a Budapesti Hírlapban más húrokat penget: nem engedhetjük, hogy az elcsatolt magyarságot ilyen könyvekkel „maszlagolják!” Erre válaszol Fábry 1923-ban: „A Szász Károlyok... lassan halálra fertőzik a magyarság minden egészséges erejét, emberi testvérérzetét... Mi a magyaron túl az emberrel akarunk kezet fogni... Az út ki van jelölve: magyar emberirodalom...” Korai gondolatok, melyek az irodalomban élővé váltak, nagyrészt Fábry révén, ám közben Mécs László is változott. Szerepvállalása színpadiasuk, líráját kikezdi a színes sekélyesség, költészetéből szavalóművészet lett. Továbbra is hatott, talán még módfelettebben, ám már pózolva, a felszínen úszva, nem mél yenszántón. Volt idő, hogy irodalmi sztárként ragyogott. Közkedvelt pódiumművész, árnyékában elhalványulnak az igaziak. A vád szerint pedig a háború alatt az általa szerkesztett Vigiliában „helyet adott nemcsak valóban jelentékeny antifasiszta írásoknak, hanem annak a hírhedt förmedvénynek, mely magyar írókkal való leszámolást hirdetett meg csak azért, mert zsidók...” S hogy „Mécs és lírája maga volt a megalkuvás és giccs”. De a kép nem teljes. A Vigiliában jelent meg az Imádság a nagy lunátikusért című híres Mécs-vers, amelyben a nagy „holdkóros” — Hitler! „Népek éje. Halk haláltánc-lanton játszik a Hold, mint sátáni Fantom. Európa ormán zeng a vér, mint víz esőcsatornán.” íme a következmény! „A budapesti német nagykövet a vers miatt demarsot intézett a magyar kormányhoz. Mécs kiadását kérte Hitler megsértése miatt. A magyar kormány minisztertanácson foglalkozott a kérdéssel: nem adták ki Mécset, csupán a Vigilia számát kobozták el, Mécset pedig bíróság elé állították, de csak formálisan ítélték el” — írja Fábrynak egy szavahihető és autentikus magyarországi levélíró. De hiszen ő maga is leírta egykor, hogy Hitler a személyes ellensége! „Mécs László hajnalt harangozott és gyilkos éjre riadva riasztott, de közbül eső nappalt mulasztott...” Fábry így int: Vigyázzatok a nappalokra. „A valóság: világosság!” IV Ismert Fábryról, hogy avatottan és kedvvel idéz, ám maga is idézésre késztet. Úgy érezzük, nem tudjuk pontosabban leírni gondolatát, mint ahogy maga megfogalmazta. Bármiről szólnak a fogalmak és bármit érintenek a gondolatok, azonnal érezzük egyneműségüket, homogenitásukat. Bizonyos értékrendbeli és logikai monotóniáról is szót ejtettünk. Meggyőzően utal az író szellemi
