Irodalmi Szemle, 1999

1999/11-12 - Grendel Lajos: Nálunk, New Hontban (regényrészlet)

Nálunk, New Hontban

életében. Nehezebb, mint a fogságba esésé. Itt dőlt el, hogy miféle ember ő. Itt dőlt ei, elhagyja-e az asszonyt, vagy vállalja, hogy úgy nevel föl egy zabigyereket, mintha az igazi apja volna. Nézte a gyereket, az asszonyt, az anyját, s közben viaskodott és tusakodott magában. Aztán Juliska visszafektette Ivánt a kiságyába, s kimentek a konyhába. Feri leroskadt a hokedlira, fejét a két tenyerébe temette, és kért egy kupica pálinkát. Aztán még egyet. Az asszonyok mukkanni sem mertek. Feri pedig nem erőltette a beszélgetést. Szakadozott kabátja egyik gombját csavargatta, jobbra és vissza, balra és vissza. Besütött a nap, s telibe kapta Feri borostás, beesett arcát. Juliska megint pityeregni kezdett, s ebből Ferinek elege volt. Kirúgta maga alól a széket.

— Az egyik szeme ferde — mondta dühösen, és elviharzott.

Este részegen jött meg, de nem bántotta az asszonyt. Az italtól nem vadult meg, mint mások, hanem inkább kezes bárány lett, tele valami édesbús melankóliával, amitől olyan különösen csillogott a szeme, mintha a gondolatai nagyon messze járnának, ahol nincs se szenvedés, se szomorúság. Ilyenkor Feri megbékélt minden csúfsággal és igazságtalansággal. Beletörődött, hogy apa nélkül nőtt fel, s hogy a közeli hozzátartozóin kívül senkitől semmi jót nem várhat. Beletörődött, hogy ha élni akar, el kell fogadnia az életet olyannak, amilyen. Most is csak csendben levetkőzött, befeküdt a felesége mellé az ágyba, s nem fordított neki hátat. A gyerek is aludt már. Juliska érezte, hogy elmúlt a férje haragja. S azt is érezte, hogy valami kedveset, biztatót kellene mondania Ferinek.

— De a másik szeme egyenes — suttogta. — Lehet, hogy később az a szeme is kiegyenesedik.

Nagy szerencséjére és nagy szerencsétlenségére is egyben, nem egyenesedett ki, szögezte le Kálmán bácsi. Minden, ami jó és minden, ami rossz történt vele az életben, az mind emiatt a szemhibája miatt történt, bár ez nem is volt szemhiba, és mint kiderült, szépséghiba sem — csak hát szokatlan. Nálunk, New Hontban, nagy tiszteletnek örvendett egy félszemű kántor. Sánták, süketek, hályogos szeműek abban az arányban tarkították a város nem testi hibás népességét, mint akárhol másutt a világon, sóhajtotta Kálmán bácsi. Az elmebajok sem kerülték ki New Hontot, miért is kerülték volna ki, az elmebaj, ha nem is ragályos, terjedőben van mindenfelé. Kálmán bácsi azt sem titkolta, hogy volt neki egy kancsal unokahúga, aki mégis kétszer ment férjhez Senki sem tökéletes, mondta elgondolkodva, legföljebb annak látszik.

No de olyat, mint az Iván, olyat még nem láttak New Hontban, sem a környéken, talán még Selmecbányán és Ipolyságon sem. Ilyet csak Picasso festményein látni. Hogy valakinek az egyik szeme mintha nem is az övé volna, hanem kölcsönkapta volna. Aki először látta Ivánt, azt hitte, a fiú bandzsít, de a második rápillantásra megrökönyödve kellett megállapítania, hogy erről szó sincs, a fiú szemhéja alatt a golyóbisok tökéletes összhangban és harmóniában végzik kötelességüket, a dolgok, a látványok észlelését. S hogy bizony, a szemnek a koponyaüregbe való beágyazása során követtek el valami műszaki hibát, amelyet sem műtéttel, sem más külső beavatkozással nem lehet jóvátenni. Mintha valaki úgy ropná a csárdást, hogy a jobb lábával jobbra lép, a ballal balra, és egyszer csak terpeszben áll. Vagy mintha az Ivánnak a ferde