Irodalmi Szemle, 1999
1999/9-10 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Tőzsér Árpád kötetéről
Könyvről könyvre szellemisége?) létének, illetve nemlétének (terméketlen) dillemmáin edződött költő a „közép-európaiság”, „közép-európai” szellemiségé) kategóriájával találkozva érezhetett ugyan valamiféle nyitást — a tér tágítása természetesnek tűnik —, de a probléma lényege változatlan marad: létezik-e egyáltalán ez a szellemiség, és ha igen, akkor ez vajon előnyére válik-e annak a szövegnek, amely ebben kíván létezni, innét kívánja felépíteni jelentéseit, vagy éppen ellenkezőleg, szűkíti-e a szöveg lehetőségeit a mögötte álló szellemiség? Úgy vélem, a Leviticus című kötet olyan választ ad erre a kérdésre, amely az esztétikum egyedülvalóságát helyezi bármiféle szellemiség helyébe^12). Innét érthető csak — tehát a nyitás, az új poétikai paradigma, az esztétikum magánvalóságának ideája, illetve az ezekhez fűzött alkotói elvárások felől - az az elégedetlenség, amelyről Tőzsér Árpád beszélt a Leviticus, pontosabban a Leviticus recepciója kapcsán^13). A legtöbb recenzens véleményét túlságosan is leegyszerűsítőnek tartja vagy pedig azt kifogásolja, hogy a Leviticus értékeit még mindig a Mittelszolipszizmus felől próbálják megközelíteni, miközben nem veszik észre, hogy itt már egy új poétika megteremtése folyik^14). Ennek az új poétikának, új költői világképnek a felvázolásához elkerülhetetlen, hogy ne foglalkozzunk azokkal a nevekkel, amelyek a Leviticusban megjelennek és működnek. Tőzsér 80-as évekbeli „nevei” ugyanis elég hangsúlyosan térnek el a Leviticus neveitőK15), s ez az eltérés jelzésértékű. A nevek „szóródásáról” bátran beszélhetünk a Leviticus nevei kapcsán, hiszen míg a 80-as évekbeli Tőzsér-líra jól láthatóan egyetlen név, a Mittel köré csoportosult, addig a Leviticusnak nincs olyan központi, strukturáló neve, amely az egész kötetre kiterjesztené érvényét. Tobzódás a nevekben, a szerző nevének dekonstruálása^), szerepjáték, a név jelentésének megfoghatatlanná tétele — sorolhatnánk az olvasót érhető hatásokat. A névnek mint magánvalónak a disszeminálása^17) közben azonban észre lehet venni egy explicitté tehető strukturalizáltságot is. Konkrétan annak megfigyeléséről van szó, hogyan osztódik, megy át Mittel úr neve más nevekbe, illetve a nevek tobzódása közben is mely nevek hordoznak „erősebb” jelentést^18). Ebből a szempontból számomra a kötet középső, második, centrális ciklusa lesz érdekes, hiszen éppen ez a ciklus viseli címként a köteteimet is. Ebben a ciklusban valósul meg az átmenet a nevek szemantikájában, miután a ciklus elején megképződő hagyományos tőzséri témákat, a szülőföld, a nemzet, a (zsidó, szlovákiai magyar) kisebbség, közép-európaiság témáit Mittel úr neve hordozza, szinte észrevehetetlen tökéletességgel vezetve be a 80-as évek Tőzsér-lírájának problematikájába. Az ekként felvázolt Tőzsér-problematikába robban be aztán Leviticus, illetve az a név, amely — ellentétben egyes Tőzsér- elemzők^19) véleményével — szerintem maga is belső hasadtságot takar, s így kettős játékot folytat: egyfelől a Mittel-poétika felé, másfelől egy Leviticuson túlmutató költészet irányába. Ez a belső hasadtság magának a Leviticus szónak a belsejéből, etimológiájából is levezethető. Amellett ugyanis, hogy a Leviticus valóban Mózes harmadik könyvére utal, s ezért felfogható törvénymagyarázatként is(2°), magába foglalja a latin leviter, levitas jelentéseit is, s ilyen módon utalhat a lebegésre, könnyedségre, a csapodárságra, állhatatlanságra vagy akár a csiszoltságra is^21X Ha az etimológiára figyelünk, akkor láthatóvá válik, hogy
