Irodalmi Szemle, 1999
1999/9-10 - ÉLŐ MÚLT - Molnár Imre: Ady lett életem örökös kísérője 2. Boros Zoltán vallomása életéről, nemzedéke küzdelmeiről (beszélgetés)
Molnár Imre aki mindig szimpatizánsa volt a Sarló-mozgalomnak, habár már a fiatalabb generációhoz tartozott. A Sarlósok közül még jogász volt dr. Marton István és dr. Bólya Lajos, a későbbi egyetemi tanár. Mindketten igen jelentős szerepet vállaltak az áttelepülésnél. Ez a jogászgárda alkotta meg azokat a jogi könnyítéseket, amik a véghatározatok formájában váltak gyakorlattá. (...) * Tudott-e a hivatal valamilyen érdekvédelmet biztosítani a kiszolgáltatott helyzetben lévő szlovákiai magyarságnak? — Akinek az áttelepítésre szóló fehér-levele megvolt, az mindaddig, míg a fehér-levél érvényben volt, védett volt. Védett volt a szó nemes értelmében, mert nem kellett neki adót fizetnie, nem lehetett elhurcolni, nem lehetett deportálni, az illetőnek vissza kellett kapnia elkobzott vagyonát. * Csak elvileg vagy a gyakorlatban is? — A meghatalmazotti hivatal feladata az volt, hogy utánajárjon a panasznak, a legmagasabb szintig. Ezt a célt szolgálta a körzeti hivatal is. Én például minden héten egy napot töltöttem Losoncon, egy napot Rimaszombatban, egy napot Rozsnyón, és ezen a három helyen összegyűltek az emberek, és akkor én a jogvédelemmel élve elláttam az embereket tanáccsal. Közbenjártam érdekükben a hatóságoknál. Erről naplót is vezettem, ami Békésen van. * Tapasztalatai alapján, kérem, egy pár mondatban foglalja össze, hogyan védekezett a szlovákiai magyarság a reázúduló tragédiasorozat ellen, 1945 után? — Nekem, mint körzeti megbízottnak, Kékkőtől Rozsnyóig terjedt a területem, ahol a magyarság védelmét láttam el az üldöztetés ideje alatt. Egészen 1949 április hó elejéig, amikor én magam is áttelepültem. Ez alatt az idő alatt játszódtak le a magyarság elleni nagy perek. Ezek között egypár nagyon jelentős is volt. így például a dr. Szakáll János hamvai református lelkész elleni per, akit jellemzően egy orosz származású, egykori gárdatiszt hadbíró ítélt el 15 évi börtönre. A vád az volt ellene, hogy Szakáll János 1938. november 10-én Tompa Mihály falujában Hamván fogadta a bevonuló magyarokat. A börtönbüntetés kiszabása után Jánost azonnal letartóztatták. * Ezért kapott 15 évet? — Igen, 15 évre ítélték el. Letartóztatása után János Szencre került az internálótáborba. Ott meglátogattam őt és rögtön perújítási kérelmet adtam be, de a perújítást sem engedélyezte az ún. csehszlovák népbírósági törvény. Csak kegyelmi kérvényt lehetett beadni. Akkor sikerült egy dr. Valló Tivadar nevezetű magyar származású bírónak — akit a szlovákok alkalmaztak a rimaszombati törvényszéken — a segítségével, egy olyan határozatot hozni, hogy egészségi állapotára való tekintettel dr. Szakáll János büntetésének végrehajtását megszakítják, és így hazakerülhetett. Később aztán ezt az ítéletet az 1948. februári események folytán annulálták. Cserébe — és ez is nagyon jellemző — 1949- május elsején Jánost bízták meg az ünnepi beszéd
