Irodalmi Szemle, 1999
1999/9-10 - ÉLŐ MÚLT - Molnár Imre: Ady lett életem örökös kísérője 2. Boros Zoltán vallomása életéről, nemzedéke küzdelmeiről (beszélgetés)
„Ady lett életem örökös kísérője, vigasztalója, lelkesítője...” még egységes, területileg is tömbben élő magyarság volt. Pozsonytól Técsőig ennek a sorsát kellett volna elintézni, autonómiával, vagy ha ez nem megy, visszacsatolással. Visszacsatolásról a csehszlovákok hallani sem akartak. Hodzsa Milán autonómiát ígért. Még emlékszem rá, a SZMKE-ben 1938. augusztus 20-án, tehát Szent István napján tartottunk egy szép estélyt. Egy szavalókórust szerveztem parasztokból, ők is szerepeltek a műsorunkban. A járási főnök dr. Druga Sándor megengedte az ünnepély megtartását. Elég gyakran voltak már abban az időben ilyen ünnepélyek. Az 1938-as események bekövetkezése rapszodikus gyorsasággal jött. Én katona voltam, behívtak, mert tartalékos tiszt voltam. A mozgósítás Magyarországon talált, akkor jöttem először Magyarországra, mert mint Sarlósok, az 1930-as márciusi koszorúzás miatt, sokáig testületileg ki voltunk tiltva az országból. Dr. Fornet Gyula, nyugalmazott alispán lakásán hallottam, aki keresztapám volt, hogy a csehek mozgósítottak. Az utolsó vonattal utaztam az állomáshelyemre, Vágsellyére és ott lejelentkeztem. A mozgósítás körülményeit nem akarom leírni, az egy „tohuvabohu” volt. Rettenetes lett volna, ha ebből egy háború tör ki, mert a sokszínű nemzetiségből összeálló csehszlovák hadseregben, a szlovákok, németek, magyarok szinte szabotálták az esetleges hadviseletet, mindenki „kanonfutter” (ágyútöltelék) lett volna. Csak a csehek voltak tulajdonképpen harci lendületben. Csupa ellenséggel körülvéve. Ez már akkor egy széthullott állam volt, és hadászati szempontból teljesen értéktelen. Én azt hiszem, ezt maga Beneš is tudta. Nekem meggyőződésem. Mert szájalni meg dumálni lehetett, de én láttam, hogy már a felkészülés is elborzasztó volt. Úgy, hogy én is fogtam magam, és különböző „link” utakon szereztem egy leszerelőlevelet, hogy mehetek haza. Hazamentem és ott ért engem a bécsi döntés. A falum is visszacsatolódott. Jellemző volt azokra az időkre, hogy a kommunista párti Kósik Pista bácsi éppen úgy tapsolt az első sorban, mint a Magyar Nemzeti Párt vezetője a bevonuló honvédeknek. Az volt a benyomásunk, hogy ez Magyarország határainak egy igazságos etnikai kiigazítása volt, amelyet már Trianonban is meg kellett volna tenni, mert a visszacsatolt területeken kétségtelenül 95%-ban magyarok laktak. Azt túlzásnak tartom, hogy 200 000 szlovák is Magyarországhoz került. A kolonisták elmentek, de akik megvették saját pénzen az állami birtokot, pl. nálunk Ivándalván vagy Bisófán, azok ott maradtak és soha nem volt bántódásuk. * Tehát nem igaz az, hogy a kolonistákat elkergették...? — Nem, a kolonisták maguktól mentek el. A szomszéd falu Bottovo, Slávikovo kolonistái fölpakoltak és elmentek. De azok a szlovákok, akik pénzért vették meg a birtokot, tehát kifizették az államnak vagy a földesúrnak a vételárat, azok ott maradtak. Ezeknek a száma 100 ezren felül volt. De 1918-ban még nem laktak ott. És azért vették ezek a földet, mert amerikás szlovákok voltak, és ezeket a birtokvásárlásokat a szlovák bankok előnyben részesítették a magyarokkal szemben, olcsóbb és nagyobb kölcsönt adtak nekik. Valószínűleg utasításuk is volt nekik. Ha egy magyar akart venni, és ha egy szlovák kevesebbet is ígért, inkább neki adták, hogy a magyarság egyöntetű
