Irodalmi Szemle, 1999
1999/9-10 - Szeberényi Zoltán: Koszorú helyett (Veres János halálára)
Koszorú helyett szerkesztősége azonban — a költő iránti megbecsülés jeléül — versei válogatott kötetét jelenteti meg a Versbarátok Köre 29. tagilletményeként, pályakezdése huszadik évfordulója alkalmából. A Homokvirág (1972) címen megjelenő kötet nem kever ugyan új, ismeretlen színeket a szlovákiai magyar líra színskálájába, de átláthatóbbá, jellemzőiben kitapinthatóvá teszi az életmű értékeit, s gazdagabbá, árnyaltabbá, pontosabbá teszi a költőről kialakítható irodalomtörténeti és olvasói képet. A Megérkezés, Virágom, virágom, Ikarosz és a Mindent Te adtál című ciklusokba tagolt mintegy félszáz költemény a pályakezdéstől eltelt két évtized java termését idézi. A tematikai-hangulati csoportosításban, illetve kronológiai sorrendben eligazított versek egy szerény életkeretek közé szorított, a sorstól vajmi kevéssé dédelgetett, betegségekkel sújtott, s reményét soha fel nem adó, megejtő őszinteséggel feltárulkozni igyekvő költő világát tükrözik. Olyan költőjét, aki már saját hangján és eszközeivel, mással össze nem téveszthető ízekkel és színekkel, sajátos látószögből megvilágítva ötvözi mélységes humánummal telített lírává egyéni életének konfliktusait, személyi létének köznapi buktatóit, s az egyetemes emberi lét problémáiból mindazt, ami a gömöri kisváros nehezen mozduló, sűrű levegőjén megszűrve eljut költői tudatába.GVe fuss, idő; Majd jön a köd; Bánatos ének; Fábry Zoltánnak; A fehér szarvas; Feketében; Homokvirág; Mindent Te adtál; Üzenet stb.) Az utolsó ciklusba kerültek az új versek. A Búcsú a nyártól cikluscím alá rendezett tizenhárom vers, ha nem is feltűnő, de jól érzékelhető fejlődést vagy inkább elmozdulást mutat. A címadó vers az egyik legterjedelmesebb kompozíciója, pillanatnyi testi-lelki állapotát rögzíti a szabálytalan hosszúságú, szabadon futó sorokba; párbeszédek, ellentétek, paradoxonok során át tekinthetünk egy szárnyalni vágyó, de földre kényszerített lélek háborgásaiba. Bölcselkedő, laza eszmefuttatások (Az elsüllyedt Atlantisz;• Gallyak; Nyári etűd stb.) váltakoznak alkalmi ihletésű versekkel (Kórházban; Anyám; Prostéjov), önelemző kísérletekkel (Önarckép — negyvenévesen). A Búcsú a nyártól versei mindenképpen elmélyültebb, tépelődő, az emberiség gondjai iránt fogékonyabb lírát képviselnek. Viszonylag kis területen viliódzik a költő tekintete, ritkán jut messzebb a gömöri domboktól határolt horizonton. Az emberi érzelemvilágnak is aránylag szűk területét ellenőrzi. Ez a helyhezkötöttségével függ össze. Csak ebben a közegben érzi magát otthon, költői vénája e táj nedveiből nyeri — modern Anteuszként — éltető erejét. Ha elszakad költészetének földrajzi és szellemi koordináta-rendszerétől, elcsuklik, megfakul a hangja, erejét veszti költői szava. Nem képes költészetté nemesíteni mondanivalóit. Különösen a Mikrovilág (1979) című, sorrendben ötödik kötetében látszik meggyőzően, hogy milyen mélyen gyökerezik Veres János költészete a gömöri talajban. A Görbeország (Mikszáth nevezte így a dimbes-dombos Gömört) erdei, lankái ihletik verseit, népének kultúrája, mindennapi gondja-baja táplálja költészetét. Alig van olyan költeménye, amely hangulatában, természeti-tárgyi világában, valóságanyagában ne kapcsolódna szülővárosához, Tornaijához vagy életének, munkásságának színteréhez, Rimaszombathoz és környékéhez. A táji szervességnek ez a határozott formája addig nem kárhoztatható, míg nem válik magamutogató
