Irodalmi Szemle, 1999

1999/9-10 - Szeberényi Zoltán: Koszorú helyett (Veres János halálára)

Veres János emlékére

„jégtörő és gyümölcshozó” februárt. Tele volt lelkesedéssel és boldog várakozással, végtelen bizalommal a szocializmussal kecsegtető holnap iránt. Egészségi állapota azonban nem tette lehetővé, hogy részt vehessen az új társadalom, a „boldog jövő” építésében. 1949 és 1958 között — megszakításokkal — mintegy öt évet tölt tátrai szanatóriumokban. Szórványos előzmények után itt próbálkozik meg a versírással. Ekkor határozza el, hogy a tollával fogja szolgálni a születő új társadalmat. Döntésében Fábry Zoltánnak is jelentős szerepe van. Hónapokig laktak egy folyosón az újtátrafüredi szanatóriumban. Hosszú közös sétáik, éjszakába nyúló beszélgetéseik segítették az ifjú költő irodalmi tájékozódását, szemhatára tágulását, költői kezdeményeit. A sikeres pályakezdés tényét erősítette az Új hajtásokban való részvétel, amely a háború után újraszerveződő csehszlovákiai magyar irodalom első antológiája volt. A fejlődés távlatait azonban a Három fiatal költő(1954) című kötet nyitotta meg számára, amelyben közösen debütált Ozsvald Árpáddal és Török Elemérrel. Lelkesedése és lojaliása az új rendszer iránt nem ismert határt. Költői pályája is ennek jegyében alakult: „Hé, társak! /Piros, éneklő fényben/ siessünk kedves holnapok elé! /Segítsük őket közelebb hozni./ Ez most a munkánk s minden népeké” — kiáltja oda a vele együtt induló költőtársaknak (Új költők). Teljes odaadással kívánta szolgálni a költői szó erejével az igazságosnak remélt ún. rendet. A legnemesebb szándék sem biztosíthatja azonban önmagában a művészi színvonalat. E korszak verseiben vitathatatlan a jó szándék, harsány a lelkesedés, de kevés a művészi erő. A transzparens-költészet iskolapéldányai, plakát- és szólamversek születnek sorozatban. Fábry Zoltán a Harmadvirágzás című, sokat emlegetett tanulmányában az ő verseit is bonckés alá vette. Bíráló szavai felrázó, irányadó hatással voltak rá. Költészete átmenetileg válságba került, évekig alig publikált, de intenzíven olvasott, képezte magát. Tehetsége hamarosan átsegítette a hullámvölgyön, költészete fokozatosan megújult, eszközeiben gyarapodott, tematikájában és szemléletében felfrissült. A több mint fél évtized múltán megjelenő Tüzek és virágok (1961) című kötete már jelzi a költői műhely pozitív változásait. A modern magyar költészet hagyományait követi. József Attila, Radnóti Miklós, Illyés Gyula ihletése kézenfekvő, de el nem titkolható haszonnal forgatta Nagy László, Simon István és Juhász Ferenc köteteit is. Hatásukat azonban nem mindig sikerült kellő szinten asszimilálnia, különösen Juhász Ferenc ihletése mutatkozik meg negatívumokban (verbalizmus stb.). Határozott előrelépést, eredetiségének, saját hangjának, eszköztárának felismerhető kibontakozását a következő kötetben, a Fehér Szarvas (1967) címűben tapasztalhatjuk. Kiegészül, sokszínűvé válik költői színskálája. Úgy tűnik, a költő művészi lehetőségei zenitjének közelébe került, megtalálta a neki legjobban megfelelő témakört, hangfekvést, eszköztárat, fejlődése ezt követően lelassult, látványos fordulatokra többé nem került sor.

A kortárs magyar irodalom eredményei mellett ezekben az években épül költészetébe a gazdag gömöri folklór, a balladák, népmesék, népdalok világa. Költészetének izmosodása az elmélyültebb, tépelődőbb anyagkezelésben, a higgadtabb, visszafogottabb vonalvezetésben mutatkozik meg. Lelkesen és bizakodva készíti elő új kötetét Búcsú a nyártól címen. A Madách