Irodalmi Szemle, 1999

1999/1-2 - MŰHELY - Tóthpál Gyula: Beszélgetés Bogoly Jánossal

Beszélgetés Bogoly Jánossal

könyveid: Királyhelmec (1993), Betűkbe szedett régmúlt (1994) és legutóbb a Templomaink (1996). Munkádhoz milyen segítséget kaptál a hazai és a magyarországi intézményektől?

— Természetvédelem terén a szlovákiai és csehországi intézmények igen segítőkészek és készségesek voltak. Nagy számukra való tekintettel nem is sorolom fel őket. Viszont külön szeretettel szólnék a csehországi Orchidea Klub vezető képviselői által nyújtott szakmai támogatásról. A helytörténeti kiadványok előkészítésében zömmel magyarországi segítségre támaszkodhattam, mivel az ottani levéltárak, múzeumok és tudományos intézmények bőségesen rendelkeznek a régiónkra vonatkozó forrásokkal, és ezek nagy része mind a mai napig feldolgozatlan volt.

• Miként értékeled az alkotó értelmiség helyzetét a Felső-Bodrogközben és környékén?

— Sajnos a kép nem rózsás és régiónk még inkább sajátságos helyzetben van. Egyrészt földrajzi szempontból is nyelvsziget vagyunk itt a „keleti végeken”, de még nyomasztóbb az intézmények hiánya. Nincsenek felsőfokú iskoláink, működő múzeumaink, tájházaink, kutatóintézeteink (itt nem csupán nemzeti jellegűekre gondolok), amelyek katalizátorként, háttérként szolgálhatnának. A kutató tehát arra szorítkozik, hogy távolabbi vidékeken keresse a kapcsolatokat, és persze az önművelésre. Ez meg is látszik a helyi kutatómunka mértékén és színvonalán. Hogy a helyi értelmiség ne érezze magát sértve, hangsúlyozom, hogy ez viszonylagos állapot, például ha a közeli magyarországi területekhez hasonlítom szűkebb szülőföldem, amelyek olyan központtal rendelkeznek, mint Sárospatak, Sátoraljaújhely vagy Nyíregyháza.

• Az említett szegényes intézményi háttér mellett hogyan lehet szakmailag továbbfejlődni?

— A művelődés lehetősége véleményem szerint csak az akarattól és elszántságtól függ. Manapság már igazán nem nehéz megfelelő szakirodalomhoz és folyóiratokhoz hozzájutni. Persze, az egyoldalú hozzáállás ahhoz vezethetne, hogy az elefántcsonttoronyba zárkózott ember bemolyosodott szobatudóssá válik. Szeremcsémre a vadon élő növények és állatok zömét nem képeskönyvekből ismertem meg, hanem kint, az élő természetben. Bár időutazásra eddig még nem volt lehetőségem, a múlt is megismerhető megfelelő források feltárásával, összehasonlításával és következtetések levonásával. Az analitikus-szintetikus megközelítés tág lehetőségeket kínál. Nagyon fontos számomra, hogy igen jók a kapcsolataim számos szervezettel és intézménnyel. Már említettem az Orchidea Klubot, nem hagyhatom ki a tőketerebesi Honismereti Múzeumot sem, de nagy köszönettel tartozom számos magyarországi intézménynek (a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Levéltár és Múzeumnak, a Miskolci Herman Ottó Múzeumnak, a sárospataki Rákóczi Múzeumnak és a Református Kollégiumnak, az MTA Régészeti Intézetnek stb.). Neveket nem