Irodalmi Szemle, 1999
1999/9-10 - Jozef Puskás: Tündér és boszorkány (elbeszélés)
Tündér és boszorkány hogy teljesítsem férji kötelességemet. Becsúszott a paplan alá, odasimult hozzám, de alig érintett meg a kezével, felordítottam a fájdalomtól. Mintha tűzforró vasalót helyezett volna a lapockám alá. Persze nem hitt nekem. A fájdalmak elmúltak, a baj csak az volt, hogy teljesen megundorodtam a feleségemtől. Meg sem kíséreltem, hogy ismét lefeküdjek vele. Mert tudtam, hogy a vesszőm fel sem állna. Láttam, hogy az asszony gyanakszik valamire, ezért azt hazudtam, hogy voltam az orvosnál, aki azt mondta, hogy a sérülésem óta valami baj van az idegeimmel. Ezt még kevésbé hitte el. Miféle idegek, amikor az asszony tudta, hogy azelőtt sem szaladgáltam más nők után. Volt egy férjezett barátnőm, akivel néha összejöttünk. Összejöttünk, és kész! Semmi sem volt. Este az asszony megint szidott engem, s úgy éreztem, hogy már eléggé gyűlölöm őt. De éjszaka felriadtam álmomból, és minden rendbe jött: — Lea! Leám! — Ő csak nézett rám egy kis kéklő felhőről, s az evezőm, mely már oly régóta pihent, pásztázta a vizet, s felemelkedett a magasba. Megjelent előttem Lea ördögi kacagása: Hát jó, valamit magammal viszek belőled... Istenem, elvitte a férfiasságomat! S bezárta valahová, hogy csak az övé legyen, hogy hű legyek hozzá! így volt. Mellettem a vánkoson feküdt a feleségem feje. A szája tátva volt, és horkolt. Ismét megjelent előttem Lea: — Ha engem akarsz, egy másik nőt kell feláldoznod helyettem! Akkor emberré válók... Nyomban ezután már nem láttam Leát, homlokomat hűvös izzadságcseppek lepték el, s egész testemet rázta a hideg. Rájöttem ugyanis, hogy legszívesebben megölném a feleségemet. * * * A pasas sűrű szemöldöke alól rám meredt, várta a hatást. Reméltem, hogy az arcomon egyetlen izom sem rezdült. Megfogta a pálinkás poharat, és egy kicsit tovább tolta a ragadós asztalon. — Fizet még egyet? Intettem a pincérnek. * * * Szörnyű volt. Nyomban rángatni kezdtem az asszonyt, hogy felébredjen, és ezt kiabáltam: — Kelj fel! El kell tűnnöd! El kell költöznöd azonnal! Nem élhetünk együtt tovább, mert nagy baj lesz...! Az asszony azt hitte, hogy rosszat álmodtam. Nyugodtan nézett rám. — Milyen nagy baj? — kérdezte. — Ha nem költözöl el, talán megöllek — feleltem. Lekicsinylőén nevetett, s mondott valamit, amit soha nem lett volna szabad mondania: — Te? Te? Egy ilyen impotens?!... Reggel megkérdezte, emlékszem-e, mi volt éjjel. Azt állítottam, hogy csak homályosan, pedig mindketten tudtuk, hogy emlékszünk. Nem maradtam az asszony mellett, esténként eltűntem, s ilyenkor gúnyosan utánam kiabált, amit nem kellett volna: — Mész megint a kurvákhoz?!... Ó, Lea! Folyton megjelent előttem, tulajdonképpen már csak vele éltem. Annál nehezebb volt elviselnem, hogy elérhetetlen a számomra. Mert az volt... Akkoriban szerettem szundikálni vacsora előtt egy keveset. Elaludtam, s egyszer csak ott volt előttem Lea. Ennyire élőnek még nem láttam soha. így szólt hozzám: — Te nem tudod rászánni magad, a feleséged pedig késsel támad rád? Nem érted,
