Irodalmi Szemle, 1999

1999/9-10 - Jozef Puskás: Tündér és boszorkány (elbeszélés)

Jozef Puškáš

miről van szó?!... Kinyitottam a szememet, s valóban a feleségem ott állt mellettem, késsel a kezében. Mikor észrevette, hogy nézem őt, elment mellőlem, s kezdte levagdosni a kínai rózsa hajtásait. Felálltam. A konyhában kivettem a fiókból a húsverőt. Siettem, nem akartam, hogy azt a kis növényt bántsa. Háromszor vágtam őt fejbe hátulról. Egyszer, amíg állt, s még kétszer amikor már a földön feküdt. Aztán leültem, s már csak vártam. Vártam Leát.

* * *

A mellettem ülő pasas meg sem rezzent. Elhallgatott, mintha megnémult volna. Fénylő szemeit valahová a kocsma másik sarkába meresztette. Meg kellett kérdeznem:

— No és? Eljött?

— El — mondta rekedt hangon.

Megint elhallgatott. Beesett arca mögött vihart sejtettem. Úgy tűnt, hogy ezt a történetet nekem kell befejeznem.

— Csak hát, magát lecsukták. És ő?

— Több mint tíz évig várt rám — mondta. — S belém kapaszkodott, mint a kullancs. Nézze csak...!

Az állát leengedte, s csak most jöttem rá, hogy tekintetét, amelyről azt hittem, a semmibe néz, valakire szegezte, aki a kocsma bejáratánál állt. A pasas szemében rémület tükröződött. Odanéztem. Egy görnyedt és szürke alakot pillantottam meg. Mintha egy indiánt kereszteztek volna egy önjáró ágyúval. Ami feltűnt a nőn, az a sötétpiros, ízléstelenül rúzsozott ajka volt. Az önjárónő már észrevett minket, s diadalmasan iramodott az asztalunk felé.

Csontos keze galléron ragadta a sovány férfit, s úgy megtaszította, hogy a pasas térdre bukott.

— Disznó! — prüszkölte a nő, s dühös pillantást vetett rám: — Nem szégyelli magát egy ilyennel inni... Maga is ilyen marha?!

A pasas az asztal fölé görnyedve, elkékülten sziszegte a fülembe:

— Amikor a tündér nővé változik, ez lesz belőle. Tudhattam volna már akkor is... Boszorkány! — nyögte, levegő után kapkodva. — Uram, ne járjon gombát szedni a lőtérre!

Sági Tóth Tibor fordítása