Irodalmi Szemle, 1999

1999/1-2 - KEGYELET - Dobossy László halálára (F.Z.)

KEGYELET

ként értelmezték, mint a hatalmi elit képviselői. F.X. Šalda, Emanuel Rádl és Zdenék Nejedlý tudós cseh professzorok megértették és támogatták az „új arcú magyarok” törekvéseit, és rajtuk keresztül a cseh értelmiségi elit egy része is azonosult ezzel a felfogással. 1932-ben a Sarló küldötteként részt vett az amszterdami háborúellenes kongresszuson, szenvedélyes elkötelezettje volt a béke ügyének. Későbbi élete során is ez a magatartása volt a meghatározó számára.

A vágfarkasdi születésű Dobossy László az érsekújvári gimnáziumban érettségizett. Tanára, Krammer Jenő segítségével az érettségi után egy évet (1929/30) a Sorbonne hallgatójaként Párizsban töltött, majd 1930 és 1934 között a prágai Károly Egyetemen francia—magyar szakot végzett. 1936-tól 1939-ig a kassai magyar gimnázium tanára volt, 1939-ben pedig ösztöndíjasként ismét a Sorbonne-ra került. A háborús években részt vett a franciaországi ellenállási mozgalomban. 1945 után a párizsi Magyar Intézet tudományos munkatársa, majd igazgatója. 1950-ben tért haza, előbb a Külügyi Főiskolán tanított, 1953-tól az Idegen Nyelvek Főiskolájának tanszékvezető tanára. 1966-tól az ELTE docense, később tanára 1980-ig. Közben 1971 és 1976 között a Sorbonne vendégtanára, 1973—1976-ban a párizsi Magyar Intézet igazgatója.

Irodalmi munkásságából kiemelkedik a francia irodalom kétkötetes története (1963), valamint a Karéi Čapekról (1961), Romain Rolland-ról (1961) és Hasekről (1963, 1970) írt tanulmánya, illetve a cseh irodalomról szóló kistükre (1990).

A cseh—szlovák—magyar kapcsolatok kérdésével a harmincas évek végétől foglalkozott. Csehek és magyarok címmel (Czuczor László néven) figyelmet érdemlő írást jelentetett meg a Magyarok Csehszlovákiában 1918—1938 című kötetben (Bp. 1938). Tanulmányát így kezdte: „1930-ban, amikor Prágába kerültünk, a magyar diákmozgalom hősi korszakát élte. A mi csoportunk a Sarló volt. Szocialistáknak vallottuk magunkat, de szocializmusunk értelme is csak az volt, hogy teljes magyarázatot kapjunk a magyar sorskérdésekre és hogy helyes megoldást lássunk a közép-európai kuszáit helyzetben... A csehek közül főleg azok felé közeledtünk, akik szintén vallották a mi politikai alapelvünket: hogy a germán terjeszkedés ellen egy frontba kell tömörülnünk szlávoknak, románoknak és magyaroknak.” Ebben a tanulmányában nyomelemeiben már jelen van a cseh—magyar irodalmi és történelmi kapcsolatok vizsgálatának a szándéka, melyeket később tanulmányaiban felvállalt. Kutatásai, következtetései izgalmasak, érdekesek. A Közép-európai ember című kötetében megjelent tanulmányairól írta Turczel Lajos: „Dobossy könyvében a cseh irodalomnak, a cseh szellemiségnek és mentalitásnak olyan bensőséges ismeretét tapasztaljuk, ami egy született cseh irodalomtudósnak is dicséretére válna”. Aligha véletlen, hogy az 1960-ban kiadott példaértékű cseh—magyar nagyszótár elkészítése is az ő nevéhez fűződik.

Későbbi kötetei (Két haza között, 1981, Előítéletek ellen, 1985, Gondban, reményben, azonosan, 1989) lényegében kiteljesítik életművét, mely tiszteletet