Irodalmi Szemle, 1999

1999/1-2 - KEGYELET - Czine Mihály halálára (1929—1999)

KEGYELET

Juhász Ferencről felfedezésértékű elemzést írtál. Csoóri Sándort 50. születésnapján Hű lovasok útján c. köszöntőddel emelted magasra. Egy sorban nőttél velük, s lettél nemzedékednek is szószóló prédikátora.

Pásztora voltál a kortárs nemzedék szárnyra kelésének.

Hány embert indítottál útnak, Czine Mihály. Hány tanítványod van e világban? S hány katedrád volt a Kárpát-medencében, s azon kívül is!

Felfogtad magyarlétünk szétszórtságát. S elindultál, ahogy valamikor Körösi Csorna is elindult — az elszakított nemzetrészek irányába. Megkeresni a határon kívüli múltat és jelent — az értékeket. Szellemi visszahonosítási indítottál el. Jártad a Felvidéket, Erdélyt, a Délvidéket... Jártad a magyar világot; Amerikából üzenik sokak nevében, hogy az 56-os amerikai magyar emigráció lelkében Czine Mihály vetette újra az irodalmat.

Életed volt az irodalmi országiás. Az irodalmi hírvivés, a látva-nézve gyarapítás. Szinte szünet nélkül gombolyodott rólad az aranyfonál, s mondtad, magyaráztad irodalmunk gazdagságát, kincseit megszámlálhatatlan sokszor. Alapoztad az egyetemes, az egységesülő magyar nemzeti irodalom valóságát. Álmodott közös nagytemplomunk tornyának építését te kezdted el.

Előhírnöke voltál a határon kívüli magyar irodalomtörténet-írásnak. Kell az emlékezet, a nép, a nemzet egységes emlékezete — hirdetted és cselekedted.

Tanulmányaidból, pályaképeidből, portréidból, elemző írásaidból, köszöntőidből egybeolvasható a huszadik századi magyar irodalom meghatározó műveinek és áramlatainak története.

Emlékművekre illő nevek: Fábry Zoltán, Koós Károly, Balogh Edgár, Horváth István, Herceg János... s az élők. Az általad felmutatott nevek, művek, irodalmi hadrend a diktatúra, a zsarnokság, a félelem s a közöny ellen.

Más voltál, mint a világ. Ellentéte a hatalomnak. Megalázó pecséteket sütöttek rád. Céltáblája lettél a szomszédos országok rendőrségének. Megfigyelt! Lázító! Sokáig nemkívánatos személy Szlovákiában és másutt. Hátráltatták, fékezték haladásod, de nem változtattál gondolkodást. A magad törvénye szerint éltél. Lelked szövetében nem volt önzés. A megmaradásért, az emelkedésért küzdő humánum vezetett; másokat emeltél, hirdettél, magad sohasem akartad láttatni.

Téged igazolt az idő.

Ezer kilométereket tettünk meg együtt, Kárpát-medence irodalmi útjain. Süvegeitek téged még az erdélyi eszténákon is. Befalaztad magad az emberek, az iskolák, közösségek sorsába és életébe.

Életünk utolsó közös villanása volt Marosvásárhely. Sütő Andrást köszöntöttük 70. születésnapján, két esztendeje. Ez volt az utolsó csoportkép; közös életünk beteljesült pillanata. Sütő András örömteli, biblikusán bölcs mosolya. Te pedig a felgyógyulásod után a pódiumon álló szálfa. És jómagam. Nem tudtuk, hogy te utolsó dicséreted énekeled Sütő Andrásról. S gyengülő erőddel emelted, emelted őt a magasságok felé. Zsúfolt, sokerkélyes nagyterem s