Irodalmi Szemle, 1999

1999/7-8 - TUDOMÁNY - Alabán Ferenc: Neoavantgárd törekvések a szlovákiai magyar lírában (tanulmány)

TUDOMÁNY

ként. A térbe való kilépés indokoltsága és igénye mellett megmarad az „egyedül marad szavaival/és tetteit csakis ők irányítják” axiómája.

A szlovákiai magyar lírában a neoavantgárd, transzavantgárd és posztmodern törekvések nem kerülhetők meg/ki. Meglétük szellemfrissítő hatású, és ennek a kisebbségi irodalomnak a nagykorúságát jelzik. Nem szűk programokat, a templomtorony-perspektívát, hanem a nyitottságot, a szabadságot, az alkotás teljességét feltételezik, olyan irányt és utat, amely az egyetemesség felé mutat. A vizuális költészet neoavantgárd irányzatát a legújabb műfajelméleti összefoglalások a határon kívül élő magyar alkotók műfajaként emlegetik (nem is véletlenül). Jelenünk „posztmodern szituációiban" az irodalom többször szükségét érzi, hogy kilépjen a verbalitásból, csak nyelvvel a világ megfogalmazhatatlanná vált. A leírt szöveg, a könyv dimenziója úgy tűnik, nem helyettesítheti a hangszalagot, a videokazettát, a mozgást és a látványt. Az alkotói magatartás és az alkotási folyamat is megváltozik. Cselényi László legújabb kötetének vizuális kivitelezését Turczi Árpád számítógép segítségével végezte el, Juhász R. József könyvének elkészítésében Papp Tibor nyújtott technikai segítséget Bizonyos fokig ők is szerzői a köteteknek. Az értékteremtés szempontjából tagadhatatlanul neoavantgárd alkotó Cselényi László, Tőzsér Árpád és Juhász R József, posztmodern is egyben, mert értékösszegző és rendszerező a költészetük. Az alkotás, úgy tűnik, képes feloldani a teoretikus szinten megfogalmazott avantgárd-posztmodern ellentmondás problémáját, mivel az avantgárd több vonatkozásban folytatódik a posztmodernben — legalábbis az említett költők esetében. Az inter- és multimedialitás már nem is annyira művészeti irányzatnak, mint inkább az alkotás általános módjának számít.

Ahogy az irodalomelmélet fokozatosan megújul a magyar irodalomtudományban, az irodalomkritikának és a recepciónak is fel kell zárkóznia a legújabb irodalmi törekvések adekvát befogadásához, s az eddigi Cselényi- és Tőzsér-életművet is új értelmezési szempontok szerint kell vizsgálat tárgyává tenni. Ezáltal bizonyára az időben előbb született alkotások szintén új megvilágításba kerülnének, mint ahogy az egész szlovákiai magyar irodalom is új értékdimenziókkal gazdagodna — nemcsak kisebbségi nosztalgiák ellenében.

JEGYZETEK

1 Lásd: Hegyi Lóránd: Avantgarde és transzavantgarde (A modern művészet korszakai), Magvető Könyvkiadó, Bp. 1986, 21.o.

2 „...csak az tud igazán érdekelni, ami kivétel..." In.: Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetések szlovákiai magyar írókkal), Madách, Bratislava, 25-44.0.

3 Erdélyi Erzsébet—Nobel Iván: Én otthon vagyok költő... (18 disputa határon túli alkotókkal, verseikről, novelláikról), Kis-Lant Kiadó, Bp., 1993, l67.o.

4 Zalaba Zsuzsa: Kibontakozás. Beszélgetés Juhász R József performerrel és költővel, a Stúdió érté vezetőjével. Irodalmi Szemle 1993. 6. szám, 36. évf., 46—49,o.

5 Szkárosi Endre: Térköltészet & Transzpoézis (Totális költészeti koncertszínház). Magyar Műhely, Párizs-Bécs-Budapest, 1990, jún. 20., 29. évf., 76.sz., 53.o.

6 Petőcz András: Végtelen hömpölygés. Néhány szó Cselényi László költészetéről. Magyar Műhely, 30. évf., 1991. szept. 20., vagy Uj Szó, 1991. dec, 10.

7 Nagy Pál: Vizuális elemek Tőzsér Árpád költészetében. In.: Élmény és absztrakció (Tőzsér Árpád hatvanéves), VŠPg, Nitra, 1996, 73-79.o.