Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - ÉLŐ MÚLT - Molnár Imre: „Ady lett életem örökös kísérője...” Boross Zoltán vallomása életéről (beszélgetés)
ÉLŐ MÚLT nyelven. Átéltem a magyar vörös hadsereg, és a csehszlovák katonaság harcait. Községünk a két rajvonal közé került. Ekkor kerültem életemben először a háború közelébe, szüleimmel és a falu népével pincében laktunk. Közben a vörös hadsereggel elszöktem hazulról egy kicsit háborút próbálni, mint 13 éves gyerek, a falusi gyerekekkel együtt egészen Rimabányáig vonultunk. Segítettünk lőszerládát hordani. Ott találkoztam Karikás Frigyessel, aki egy láda tetején állva Ady híres versét szavalta el a katonáknak, „Fölszállott a páva, a vármegye-házra”. Akkor hallottam életemben először Ady-verset. Édesapám azonban utánunk jött a „frontra” és az egész gyerektársaságot hazahozta a faluba. Ezt követően szomorú napok jöttek ránk. Kun Béla visszarendelte a magyar csapatokat, és utánuk újból visszajöttek falunkba a csehszlovák katonák. Falum és vidékem színmagyar lakosságával ekkor csatolódon Csehszlovákiához. Középiskoláimnak az első két esztendejét ugyan még a régi Osztrák—Magyar Monarchiában a pozsonyi evangélikus líceumban végeztem el, de mivel államjogi változások következtek be, a további hat esztendőt már a magyar tannyelvű rimaszombati egyesült protestáns főgimnáziumban végeztem el. Itt, mint fiatal gyerek nagyon komoly barátságba kerültem Győry Dezsővel. Ugyanis Győry Dezsőnek az édesapja tanított minket, és így bejártam az édesapjának a házába, akinek a valódi neve Wallentinyi volt. Én szállítottam neki a magyar dolgozatokat. Ott ismerkedtem meg Dodóval — így neveztük Győry Dezsőt magunk között —, aki már ismert költő volt és próbálta fölkarolni a fiatalságot, bekapcsolódott pl. az akkori cserkészmozgalomba is. Barátságunk Győry Dezsővel életre szóló kapcsolatként élt még akkor is, mikor ő Beregszászon száműzetésben volt. Ez a kor abból a szempontból is érdekes, mert Losoncon 1922-ben megjelent a legelső magyar nyelvű, csehszlovákiai ifjúsági lap, A Mi Lapunk, amelyet Scherer Lajos tanár úr szerkesztett és ebbe én is írogattam, hol álnéven, hol saját nevem alatt. Ott jelent meg az életemnek az első és utolsó verse publikálva. Többet nem írtam verset, legfeljebb otthon az íróasztalnak * Szükség volt álnévre? — Álnévre szükség volt, mert a tanárok és a diákok, hogy úgy mondjam, „fincolták” azt, aki A Mi Lapunkban verset írt. Azt mondták, hogy mit irkálok én olyan verseket, aminek „se füle, se farka”. Abban az időben ugyanis elég divatosak voltak az absztrakt versek, és nagy hatással volt ránk Győry és Mécs modern költészete. Érdekes most utólag elolvasni ezt a mondanivalójában pesszimista hangzású versemet. A magyar sorstragédiát próbáltam néhány sorban ecsetelni benne. Tehát Rimaszombatban érettségiztem 1925-ben, és még 1925 szeptemberében fölkerültem Pozsonyba, a Komenský Egyetem Jogi Fakultására. A szlovák nyelvet részben ismertem, a cseh nyelvvel tankönyveimből szótár segítségével ismerkedtem meg. Kimerítő munka volt. * Mielőtt Pozsonyra rátérnénk, mondana néhány szót az akkori cserkészmozgalomról? Főleg arról, hogyan indult el ez a mozgalom 1919 után a szlovákiai magyarok körében? — Ez tulajdonképpen eléggé automatikusan indult meg. Az egyik első szárnybróbálgatója az a Hornyák Odiló tanár úr volt, aki Ipolyságon és még
