Irodalmi Szemle, 1999

1999/7-8 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Székely János: A vesztesek (vers)

KORTÁRS MAGYAR IRODALOM

Szótlanul mennek, kétségbeesve,

A lószagban, verejtékszagban,

Pörkszagban, puskaporszagban,

Csúszkálva lépnek egymás nyomába A sárba —

Cuppog a, szörcsög a csizma —

Mennek az ágyúk után.

Csak most, ez az éjszaka rossz — azután Már könnyű feledni a harcot.

Rájuk villan a lámpa:

Izzadt, pelyhes kamaszarc,

Borostás, torz, öreg arc,

Gyönyörű, gyönyörű arcok

Mért ütközik ki a vesztesek arcán Azonnal a ser te?

Miféle szurkot izzad a bőrük?

Szemük miféle kútba merül?

Elhagyták felszerelésük,

Elhányják rendre a fegyvert,

Vonulnak védtelenül.

Némelyik térdre esik.

Földbe tapossák.

Fogát vicsorítja.

Elesik még egy.

Húsába vág a kerék,

Vérében cuppog a csizma.

Ágyú, szekér akad el:

Szétválnak,

S összezárkóznak a háta megett,

Ahogy egy folyó kerülne meg Valamely szigetet.

Mennek, ömölnek hátrafelé,

Értenek hozzá,

Csontjukban hordják ezt a tudást.

Apáik, apáik apái,

Ükapáik is mindig visszavonultak,

Nem láttak ők soha mást,

Vereségre termett nép,

Évezrek óta verik,