Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Bogdán László: Barbara (töredékek vígeposzból)
KORTÁRS MAGYAR IRODALOM kát, ülj meg itten a seggeden, ne mászkálj állandóan a nagyvilágban, mert gyanús lesz!”... — S főképpen — mered a férfira — a hős apjának nem is volt más választása! Amikor az első lövés elcsattant, már nem volt megállás, eldőlt a sorsuk... — Most mire gondol? — rázza meg a vendég. — Fiam, a maga édesapja férfi volt. Igazi férfi. Maga, úgy látom, csak a magasságát és bizonyára a testi erejét örökölte, a szívét nem! Cselényi megremeg, elvörösödik. Eszébe jut a holdfény sütötte lapály, visszacsengenek nagyapja talányos szavai: „Te elhiszed, hogy csak a fasiszták ritkították a baloldal sorait?” Ő nem érti, mire céloz, az öreg legyint és kiköp. A holdat felhő takarja, szél kél, borzolja a fákat, pilinkézik a hó, felnyerítenek a lovak. — Bizonyára hallott a hideháborúról!? — újra gunyoros az idegen hangja. — Az osztályellenség sem alszik! Bizonyára erről is hallott egyet-mást, itteni vidéken is, a nagy csendben és fojtott nyugalomban!... Amikor azt hinnénk, hogy már nem is létezik, akkor próbál megint támadni, rohamot indítani alig megszilárduló rendszerünk, népi demokráciánk ellen... De most nem erről és nem így... És ne is fogalmazzunk most még ennyire élesben!... Minek az ördögöt festeni a falra? Nem igaz?! — Ezt most miért mondja? — Na, csakhogy magához tért. Figyeljen! — Az idegen közelebb hajol, s bizalmasan súgja: — Nekünk, értse meg, emberekre van szükségünk és nem pojácákra!... Megbízható káderekre!... Emellett testi ereje is közismert, és a felfogása is jó. Elmegy majd tanfolyamra, képezi magát. A KISZ-ben terepaktivistaként kitűnő munkát végzett. A környezetében szeretik, megbíznak magában. Elképzeléseink szerint dolgozott eddig is. A módszerei új munkakörében különbözhetnek, de ne feledje, a cél azonos marad... Elkábultan hallgatta a vendéget, aki szórakozottan forgatta a poharát, beszélt, egyre csak beszélt, beszélt. Fáradhatatlanul, feltartóztathatatlanul, leállíthatatlanul. De már csak foszlányok jutottak el tudatáig. A pártról, a hazaszeretetről, a kommunizmusról és az új típusú emberről magyarázott, és arról, hogy helyt kell állani mindig, minden körülmények között, és neki, Francise Cieleninek nem is kell messzire mennie példaképekért, hiszen ott van az édesapja, a mozgalom mártírja, aki ugyancsak hősi halált halt édesanyjával együtt, az illegalitás nehéz éveiben is bizonyította hűségét. A vendég nehézkesen állt fel, meghajolt, mintha emelvényen állna, s búcsút intett a kezével. Cselényi úgy nézte meg, mintha először látná. Az „összekötő”, gondolta méla undorral. A lábai is görbék, mint a lovas tiszteknek, parkett-táncosoknak vagy tengerjáró matrózoknak. A fogai is hiányoznak. És ő a párt. — Vállalja el — ragadta meg a kezét segélykérőén a vendég, és iménti magabiztossága hirtelen illant el. — Vállalja el! — Túl fiatal vagyok — válaszolta ő komoran, és azután sokáig hallgattak, méricskélték egymást. — Túl fiatal vagyok — ismételte meg és hallotta, hogy Barbara megmozdul a szomszéd szobában, felül az ágyban, s valószínűleg hallgatózik. — Hogy fogok tudni rendet tartani?!?
