Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Bogdán László: Barbara (töredékek vígeposzból)
KORTÁRS MAGYAR IRODALOM BOGDÁN LÁSZLÓ Barbara töredékek vígeposzból § „A kommunizmusból a dialógus hiányzik. Ezért lett bornírt és bigott, Lenin óta paranoiás monománia, amelyben az emberek nem szociális egységben, hanem kollektív monomániában élnek, ahol beszéd nincs, csak támadás, védekezés, parancs, engedelmeskedés, propaganda, agitáció és vizsga. Ahol azonban meg kellene szólalni, hallgat. Nem tud mit mondani...” (Hamvas Béla: Szarepta) §§„Mikor beteljesült sorsunk tragédiája Ott ült tükre előtt egy álló napon őt Fésülte egyre csak fésülte láng haját Ujja türelmesen mintha tűzvészt juházna Mikor beteljesült sorsunk tragédiája” (Aragon: Elza a tükör előtt) 1 DUNÁRÓL FÚJ A SZÉL — Rumot iszik — sóhajt a férfi —, mindig csak rumot. A múlt nyáron egy csíksomlyói fickóval zsákolt a brailai szigeten. Van előnye is annak, hogy mostanában kizárólag alkalmi munkákból él. Bármikor továbbállhat, ha büdös valami, ha nem tetszik a hely. Az agyukra ment a meleg, versenyeztek mégis, ki bírja jobban. Az a szentfazék fejtegette, hogy aki volt már valaki az életében, akármennyire is szomorú a jelenben, akármennyire is megfeneklett is, zátonyra futott momentán az az élet, csakis rumot iszik. Mert a rum emlékeztetheti őt arra az időszakra, amikor még volt valaki, amikor rettegték és felnéztek rá, amikor még nagyon fontos dolgok is függtek tőle. Boticselli felemeli a fejét. Nézi a hatalmas termetű férfit. Nyitott fehér ingéből kibukkan szemérmetlenül szőrös melle. Szakálla már őszül, dagadó alsó karja vörös, mint a kor, amelyről mesél. Kezében szinte elvész a decis pohár. Tekintete meglepően nyílt, csak azt nem lehet eldönteni, milyen színű a szeme. Izzadó, vörös arcú katonák előtt lovagol fehér lovon, gomblyukában szegfű. Terepjáróban áll, haját borzolja a szél. Nagy, zöld posztóval bevont asztal mögött ül, feszületre tett kézzel, körülötte összehajtó, komor, fekete ruhás férfiak. „Most, amikor a haza sorsáról döntünk!...” — kezdi a férfi, és máris változik a kép: egy fogadáson, fél térdre ereszkedve csókol kezet egy szőke, estélyi ruhás hölgynek. Valószínűleg mond is valamit. Szavát nem érteni az általános hangzavarban. Emelvényen szónokol, felemelt kézzel, előtte mikforo- nok, alatta őrjöngő tömeg. „A taps köt, mint a gipsz!” — mosolyog a férfi titkárnőjére, sétál a szobában, kinéz az ablakon, beszédét diktálja. Üzemlátogatáson van, gépek előtt áll, súg valamit buzgón jegyezgető kísérőjének,
