Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - Gál Sándor: A legnagyobb törpe (Történelmi kabaré) 1.
Gál Sándor egén! Egy égi jel, amely megmutatja az utat. A mi utunkat! Hát ez nagyszerű, Milan Rastislav. Nagyszerű és egyenesen csodálatos... Üs-tökös... MILAN R.: Magam is így érzem, de nem látom az összefüggést az üstökös és a majdani európai változások között. EDUARD; Az most nem is fontos... Miután az elvi kérdésekben, hogy úgy mondjam, egyetértettünk, jövetelem valós céljáról is szeretném Önt tájékoztatni. MILAN R.; Már elnézést... Azt hittem, érdeklik a csillagok, a csillagászat. EDUARD Bizonyos szempontból igen. De most másról s többről van szó, kedves Milan Rastislav. Gondolom, Tomáš professzor úr munkásságát és törekvéseit ismeri. MILAN R.; Ó, hogyne, hogyne... Néhány filozófiai dolgozatát volt szerencsém látni, s ha mindenben nem is értek egyet a professzor úrral, az azonban tény, hogy... EDUARD Ne is folytassa, kérem! Mi, mármint a professzor úr meg én, az utóbbi időben egyre hatékonyabban dolgozunk azon, hogy megteremtsük nemzetünk önállóságát, ha úgy tetszik, teljes szuverenitását. Ön katona, s így nyilvánvalóan tudja, hogy a háborút követően óriási változások lesznek, s mi e változások élén kívánunk állni; ülni vagy térdepelni, de még hasalni is, ha ügyünk megkívánja. Célunk — hogy képletesen szóljak — Európa legszebb rózsájának megteremtése a Duna—Tisza—Šumava—Tátra négyszögben. Saját határokkal, saját alkotmánnyal, saját éggel és földdel, nemkülönben saját hadsereggel... Himnusz is lesz, meg rengeteg katonanóta, hogy zengeni fog végig az egész transzszibériai vasút... Mind a nyolcezer kilométer... Mennyi sín és mennyi talpfa... MILAN R.: Mindez rendkívül érdekes, de hogy jön ide az én várva várt üstökösöm?! EDUARD Nem várunk az Ön távoli üstökösére. Ön lesz a mi üstökösünk, kedves Milan Rastislav. A professzor úr megbízásából ezért üstökösi minőségében ezennel felkérem Önt az együttműködésre. MILAN R.; Hát, hát nem is tudom... Az éjszakai égbolt szépsége, a tündöklő csillagok milliárdjai, a Hold hideg fénye, s ahogy odafönt Szent Dávid hegedül, s ahogy árny vetül egy másik árnyra... Na és a csillagködök, a távoli galaxiák... Együttműködni? Micsoda földi kisszerűség... EDUARD Igen. Értem én Önt, Milan Rastislav. Ezek másféle távlatok. Nem államhatárok, nem területi és népességi kérdések, sőt, nem is katonapolitikai problémák. Azonban mi a professzor úrral arra gondoltunk, hogy majdani kormányunkban Öné lehetne a hadügyi tárca. MILAN R.; Ez világos! De mi lesz a csillagokkal, uram? Az én csillagaimmal... EDUARD Megígérhetem a felelősségem teljes súlyával, hogy a csillagok az Ön vállapján tündökölnek majd. MILAN R.: Hogyan?! EDUARD U^yan már, mon general! Hiszen tudja, hogy esetünkben ez részletkérdés. Államalapításról van szó, s ebben egy-két csillaggal több vagy kevesebb... Nem az égiekkel kell megegyeznünk, hanem a nagyhatalmakkal. MILAN R.; De hát mégis! Nekem a csillagok nagyon fontosak, sőt, a csillagok
