Irodalmi Szemle, 1999

1999/1-2 - Tőzsér Árpád: A „lebegő” költő

Monoszlóy Dezső köszöntése

A szlovákiai magyar irodalom ismert és megbecsült alakját köszöntötte 75. születésnapja alkalmából a Szlovákiai Magyar írók Társasága ez év január 19-én. Az emigrációban élő író munkásságát Kövesdi Károly méltatta, bevezetőt Tőzsér Árpád tartott. Az írót távollétében felesége,

Monoszlóy Katalin képviselte.

Az előadásokat az alábbiakban közöljük.

A „lebegő” költő

A Szlovákiai Magyar írók Társasága ma Monoszlóy Dezsőt ünnepli. A jeles magyar és közép-európai író-költő betöltötte 75. életévét, s ebből az alkalomból Pozsony magyar írói és olvasói tisztelettel köszöntik a Mestert, aki életének java részét éppen a mi városunkban élte le.

De az ünnepségünk kicsit rendhagyó, mert a jelen nem levő ünnepeltet a felesége, Monoszlóy Kati képviseli, akit szeretettel üdvözlünk a körünkben. Erről az „in contumaciam” (!) állapotról viszont akár azt is mondhatnánk, hogy jelképes: Monoszlóy Dezső fizikai jelenléte a világban mindig is problematikus volt.

1923. december 28-án született, Budapesten, aztán voltak kötődései Erdélyhez, hosszú ideig élt Csehszlovákiában, rövid ideig Jugoszláviában, s most Ausztriában, Bécsben honos, azaz belakta az egész Közép-Európát, de teljes bizonyossággal csak azt állíthatjuk róla, hogy mint az írók általában, a műveiben; verseiben, elbeszéléseiben, regényeiben „lakik”. De Monoszlóy Dezsőnek mindig is különös tehetsége volt ahhoz a lebegéshez, amely úgy tölti be a teret, hogy végül is semmilyen konkrét helyhez nem kötődik. Ezt mi, itt, Pozsonyban tudhatjuk a legjobban, ahol a legtovább élt, s az irodalompolitika hosszú évtizedeken keresztül akarta térhez és időhöz kötni, akart belőle „szlovákiai magyar költőt” gyúrni, próbálta a „munka hősies áldozatvállalására” bírni, sőt a „történelmi materializmushoz” kötni — a legcsekélyebb eredmény nélküL