Irodalmi Szemle, 1999

1999/5-6 - TALLÓZÓ - Lászlóffy Csaba: Hazá(r)dnak rendületlenül

TALLÓZÓ

Még arra is volt energiája, hogy felolvasson nekik egy verset Gyónitól. — „Jártam az orosz front közelében — mondta. (Nem mondhatta, hogy a ruténoktól erőszakkal megszerzett földről van szó.) — A lövészárkokból, melyekben a katonák bokáig érő mészben caplattak, még a csajka zörgése is elhallatszott hozzánk. Szép. csendes, csillagos éjszakát fogtam ki, igaz. Ott hallottam ekőször ezt a költeményt.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

A pártoskodókat, a vitézkedőket..."

Az, aki tudja, hogy mit jelent a „muzsikáló halálgép”, s a bőgő gránát, és magyarul mondja, hogy: „úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák” — az rossz ember nem lehet. Még ha csehszlovák elnök is... A magyar parasztok könnyes szemmel, alázatos kézfogással hátráltak ki a palotából, s ha csak egy éjszakára is, de megnyugodtak. Nem sok kellett később — egy kis koplalás, egy nagyobb szószegés —, és megint hívni kezdték Krisztust és az Istent, hogy: „Magyar vérem ellen soha-soha többet!”

Mit üzenhetett volna még a kisebbségi státust, mint öröklött, idegenektől kinőtt hacukát, egyelőre viselni képtelen magyaroknak. Akiket nem akart — miként az amerikai elnök előtt alaposan befeketített Habsburgok — az alattvalóinak tekinteni. Wilson könyvízű elméleteiben különben Romain Rolland valami tanáros tiszteletreméltóságot lát. (Volt, aki vidéki tanfelügyelőhöz hasonlította). Még akkoriban, midőn a béketárgyalásokra áthajózott Európába, megtudván, hogy az új csehszlovák államban magyarok, ruténok, németek, zsidók is lesznek, Wilson meglepetten (vagy inkább megszeppenve) vallotta be egyik kísérőjének, hogy: „Masaryk ezt soha nem említette”. Nem nehéz elképzelni, amint a világ „újrafelosztója” ott gubbaszt székéhez kötve, mogorván, s bosszúsan figyeli, hogy a hajó fedélzetét sikáló matrózok a vedrekből egymásra löttyintik a mocskos vizet, nem törődve azzal, hogy újra tisztára kell mosni a már megtisztított részeket. A repülőhalak úgy teleszívták magukat, hogy a bennük feszülő tengervíz magasba röpíti őket. A tűző nap alábbhagyott, a hajó oldaláról már nem csepeg a kátrány. Wilson elengedi magát székében; már csak egy kis széljárásra vágyik. Szemmel láthatóan sorvad, étvágytalan. A beteg emberben a célratörő szándék rendszerint alábbhagy. Homloka verejtékben úszik; a napjában kétszer kiborotvált arcon árnyéksza- káll... A délutáni szieszta egy kis kábulattal ér véget: delfinekkel álmodik. Nem húsra éhesek, hanem mindenképpen hozzá akarnak férni a kormánylapáthoz, hogy átvegyék a hajó irányítását... Szerencsére a friss légáramlattal sirályraj érkezik. Közel a part. Az álmából fölriadt elnököt egy ideig még a bécsi Burg festményein látható angyalkák kísérik; de a Habsburg-jelenlét terhes (kény- szer)képzet gyorsan szertefoszlik.

— Okos és tisztességes emberekkel miért ne lehetne őszinte párbeszédet folytatni — mondja Masaryk a Budapesti Hírlap munkatársának. — Jóllehet