Irodalmi Szemle, 1999
1999/5-6 - TALLÓZÓ - Lászlóffy Csaba: Hazá(r)dnak rendületlenül
TALLÓZÓ — Mielőtt biztosítani szeretném az önök hírlapján keresztül nemcsak a magyar, de az egész európai közvéleményt arról, hogy a demokrácia, ha valóságos tartalommal töltik ki, nem üres szó... elmesélnék egy rövid, megható esetet. Volt szerencsém fogadni a mi szlovenszkói, már úgy értem, magyar parasztjaink küldöttségét... Együtt uzsonnáztunk, tejeskávét, hagyományos parasztkaláccsal... Masaryk elnök ábrázata egészen kisimul, kellemessé teszi a jóságos mosoly. Berlini kék házikabátjában ült le közéjük, jól emlékszik rá, akaratlanul ezzel is bizonyítani kívánta, hogy örökké rokonszenvezett a német kultúrával. A magyarral már kevésbé. Egy jóval korábbi élmény tolakodik elő hirtelen: sohasem tagadta, hogy nagy hatással voltak rá Ján Kollárnak, a pesti evangélikus templom szlovák lelkészének munkái. De hát egy ifjú ember, aki mint ő, Thomas Garrigue Masaryk, uradalmi kocsis fiaként önerőből küzdötte föl magát, hogy szívós akaraterejével aztán Bécsből a prágai egyetemre kerüljön filozófiatanárnak, hol találhatott volna idegenben biztosabb gyökerekre, mint amiket a pánszlávizmus szelleme kínált? Nem csoda, hogy a szláv népek ösz- szefogását ösztönző talaj a valódi (vagy a vélt) gyűlöletet kínálta neki is... A magyar uralkodó osztály az ő számára akkor a magyar nemzetet jelentette: önvédelemből állt elő olyan naiv vádakkal, miszerint a magyaroknak sose volt jelentékeny irodalmuk Sőt még birodalmuk sem Mohács után. A török fennhatóság alatt csak — Szlovákia virágzott szabadon... Magyar parasztvendégeinek nyilván nem ilyen képtelenségekkel hozakodott elő. A palóc atyafiak különben minden átmenet nélkül mondják a maguk igazát Bethlen Gáborról meg Bocskairól... A fiatalság túlzásai eltemetve a múltban. Azt azonban ma sem bánta meg, hogy emigránsként fáradhatatlan propagandahadjáratra vállalkozott Nyugaton, melynek köszönhetően az antanthatalmak magukévá tették a Monarchia szétzúzásának és az önálló csehszlovák állam megalakításának a koncepcióját! Talán jobb lett volna „nagy ausztriai” gyanánt — Kreisky kancellár nevezte volt annak őt, az ifjú birodalmi képviselőt 1911-ben — reformokkal előkészíteni egy Duna menti népek együttélését. De hát... — A Csehszlovák Köztársaságban nem lesz soha erőszakos elnemzetlenítés. — Ezt már hangosan mondja Pályinak is (akárcsak a magyar parasztoknak); nyilván nem ugyanazokkal az érvekkel állt elő akkor, mint e művelt (kirafinált?) kérdező partnernek — Mi nem a vízigótok köztársaságát akarjuk felépíteni — folytatja — Bizonyára fölismerte ön Danton szavait Legfeljebb őneki múlt időben kellett fogalmaznia, sajnos„ A budapesti újságíró hanyag eleganciája nem tudni, mit takar; de szerepe nem engedi meg, hogy olyan panaszokkal álljon elő, mint azok a háború végét leső szerencsétlen parasztemberek... „Az én tejem is megsavanyodott az este. Ma vendégeket vártam, s frisset hozattam — vigasztalta volt őket Masaryk elnök. — De egy percig sem feledkezhetek meg arról, hogy maguk a kisebbségi sors előtt állnak. A vesztes mindig dúlt lelkű...”
