Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - Kitüntetettek - Monoszlóy Dezső köszöntése - Grendel Lajos: Ozsvald Árpád és Szigeti László a kitüntetettek között
Kitüntetettek Grendel Lajos Kossuth-díjas Ozsvald Árpád és Szigeti László a kitüntetettek között „A nemzeti ünnep egyik legszebb mozzanata számomra ez az alkalom, amikor olyanok kapnak kitüntetést, akik munkájukkal gyarapították a nemzet lelkét, tudatát, hírnevét”. Göncz Árpád köztársasági elnök mondta ezeket a szavakat március 15-én, amikor az Országházban, Orbán Viktor miniszterelnök társaságában, Kossuth- és Széchenyi-díjat adott át művészeknek, íróknak és tudósoknak. Az ünnep alkalmából Kossuth-díjjal tüntették ki Grendel Lajost. Dobos László után (1994-ben részesült ebben a kitüntetésben) ő második, aki átvehette ezt a magas megbecsülést. Grendel Lajos írói pályáját a hetvenes években kezdte. Nagy feltűnést keltő kisregénye, az Éleslövészet (1981), majd a Galeri és az Áttételek (1985) Magyarországon is ismertté tették a nevét. A három kötet szlovák nyelven is megjelent. A fiatal író ezekkel a művekkel egy csapásra az egyetemes magyar irodalom élvonalába került. Trilógiájában a szabadság és a szeretet az a két erkölcsi érték, amely prózáját meghatározza. Értelmiségi hősei a kort és a kisebbségi magyar sorsot ironikus, gyakran önironikus szemszögből szemlélik. Jellemei, regényei hangvétele s az író életpályája rokoníthatók a huszadik század jellegzetes irodalmi vonulataival, áramlataival, a magyar irodalomban elsősorban a Mészöly Miklós és Esterházy Péter nevével fémjelzett irányváltással. Az ünep alkalmából a Pilvax kávéházban adták át a Szabad Sajtó Díjakat is, amelyeket a Szabad Sajtó Alapítvány az MSZP országos elnökségével közösen ítélt oda. A Szabad Sajtó-díjazottai között volt Szigeti László, a Kalligram Kiadó igazgatója. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában adták át többek között az Arany Toll-kitüntetéseket. Arany Toll-díjban részesült (a Csemadok OT Elnöksége javaslatára) Ozsvald Árpád, a Hét című képes hetilap sokéves munkatársa, főszerkesztőhelyettese. Gratulálunk a kitüntetetteknek!