Irodalmi Szemle, 1999
1999/5-6 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szászi Zoltán: Évek mesék nélkül
KÖNYVRŐL KÖNYVRE A szerzőnek a témával kapcsolatos sommás megállapítása többek között a következő: „A második világháború idején a Csehszlovák Köztársaság háború utáni megújulását előkészítő cseh és szlovák politikusok a nemzetállam megteremtésében látták az ország megmaradásának legfőbb garanciáját. Ezért megtervezték az -idegenek-, vagyis a cseh országrészekben élő több mint hárommillió német és a több mint hatszázezres őshonos szlovákiai magyar kiűzését. A magyar lakosság eltávolítására kidolgozták az ún. magyartalanítási tervet, nem tagadva, hogy ennek megvalósítása során a fasiszta szlovák állam zsidókkal szembeni politikáját kívánják folytatni. (...) A szlovák politikai vezetés — pártállásra való tekintet nélkül — a csehszlovákiai németekkel kapcsolatban megfogalmazott kollektív bűnösség elvét önkényesen — a győztes nagyhatalmak beleegyezése nélkül — a magyarokra is kiterjesztette, s már 1945 tavaszán megkezdte a magyarok vagyonának elkobzását és szlovákoknak történő kiosztását. Ezzel egy időben kidolgozta a belső, észak—déli irányú kolonizáció tervét, melynek keretében a vagyonukból kiűzött magyarok helyébe szlovák családokat telepítenek be. Mindezt a külföld felé belső migrációnak, munkaerő-vándorlásnak tüntették fel.” Amint az már a mű címéből is nyilvánvaló, Vadkerty könyve két részre tagolódik; az első a belső telepítéseket taglalja, a második pedig a csehszlovák—magyar lakosságcserével foglalkozik behatóan. A szerző nyomon követi a magyarlakta területek szlovák kolonizációjának folyamatát, amely a korabeli állampolitikai vezetés szerint is elsődleges „szlovák nemzeti érdeket” volt hivatott szolgálni. A magyaroktól kisajátított és a szlovákok számára kiosztott mezőgazdasági birtokoknak kellett volna képezniük azt a „tartós és szilárd alapot”, amely a magyartalanított Dél-Szlovákiában fokozatosan egy életképes új szlovák társadalmat alakít ki. A csehszlovák—magyar lakosságcsere nem tartozik a történetírás fehér foltjai közé, Vadkerty Katalin azonban ebben a vonatkozásban is nagyon sok újat mond mind a történész-szakember, mind az átlagolvasó számára. A szerző könyvének ebben a fejezetében behatóan tárgyalja a „csehszlovák nemzetállam” korabeli koncepcióját és a „magyarkérdés” rendezésének elveit a potsdami konferencia előtt és után. A könyvből megismerhetjük a kikénysze- rített csehszlovák—magyar lakosságcsere-egyezményt, annak fogadtatását, előkészítését és lebonyolítását. A lakosságcsere számbeli összegzéséből megtudhatjuk, hogy Magyarországról önként áttelepült Csehszlovákiába 73 273 személy, akik helyére összesen 89 660 felvidéki magyar távozott Szlovákiából. Szembeötlő volt a vagyoni eltérés az önként áttelepülésre jelentkező magyarországi szlovákok, valamint a Csehszlovákiából kitelepített magyarok között. Vadkerty Katalin adatai szerint a kitelepített magyarok 109 924 kát. hold földet hagytak Szlovákiában, ezen felül még a közös erdőket, legelőket, réteket, úrbéri és komposzesszori földe
