Irodalmi Szemle, 1999
1999/5-6 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Alabán Ferenc: A sokat markolás dilemmája
KÖNYVRŐL KÖNYVRE szefoglalása tíz-, az ukrán-ruszin kisebbségi irodalom áttekintése húszoldalnyi terjedelmű. A kötet további, harmadik részében (Fejezetek a kiválasztott nemzeti irodalmak történetéből) az amerikai, a brit, a cseh, a francia, a magyar, a német, a lengyel, az orosz, a spanyol nyelvterületek, a hispán-amerikai és az ukrán irodalmak különböző szempontokat érvényesítő és különböző terjedelmű összefoglalásai kaptak helyet Hogy miért a felsorolt irodalmak vázlatosabbnál vázlatosabb éttekintései lettek beválogatva a kézikönyvbe, az sem az előszóból, sem pedig egyéb szerkesztői, összeállítói jegyzetből, ill. megfontolásból nem tudható meg. Ilyen alapon jogosan merülhet fel a kérdés: miért maradtak ki például a klasszikus görög-római irodalmak, az olasz irodalom vagy éppen az észak-erurópai, skandináv és más keleti irodalmak összefoglalásai? Amikor korlátozott tér áll rendelkezésre, fontos szempontnak számít, hogy az egyes irodalmak számára az érintettek mennyi teret biztosítanak. A kötet szembeötlő aránytalansága, hogy míg a szerkesztők a német nyelvű területek irodalmának mindössze tízoldalnyi teret szántak, az egyetemes magyar irodalmat hat oldalra szorították össze, addig a lengyel irodalom tizennégy, a spanyol tizenegy, az orosz huszonegy, a hispán-amerikai irodalmak „panorámája” és az ukrán irodalom kilenc-kilenc oldalon van tárgyalva. Ha a szerkezeti elvek szerint nem is tisztázták előre, mit és mennyire értékelnek, ezek a felsorolt adatok tükörképei az összeállítás értékarányainak Meglátásunk szerint a szlovák kritika és irodalomtudomány is kifogást emelhet az objektivitás és a besorolások néhány kiválasztó szempontjával kapcsolatban Példának okáért csupán a szlovák gyermek- és ifjúsági irodalomról szóló keresztmetszetet és annak néhány elemzőjéről szóló részt említhetjük. Mindez ellentétes előjelű a magyar irodalom „nagyvonalú” kezeléséhez hasonlítva, ahol a hiányok előfordulásán túl értékek hangsúlyának eltolódását is eredményezte az arányok eltévesztése és az ok nélküli leegyszerűsítés. A magyar nemzeti irodalom (a kezdetektől napjainkig) összefoglalásának szerzője (Peter Karpinský) magyar nyelvű forrásra nem is támaszkodik; elsősorban világirodalmi lexikonok anyagát hasznosítja és más (szlovák és cseh) nyelven megjelent szakirodalmat használ a fejezet megírásához Így teljes mértékben csak „külső” szemlélőjévé válik az egész magyar nemzeti irodalom fejlődésének és egész történetének. A terjedelmi korlátok miatt jórészt egykét szavas jellemzésekre és főként felsorolásokra szorítkozik, több esetben még művek említésére sem vállalkozhat, nem beszélve a stílusbeli, esztétikai értékek és hatások megkülönböztetéséről. A legrészletesebben bemutatott költő az egész összefoglalásban Petőfi Sándor, őt követi Zrínyi Miklós — nyilvánvaló hiányérzete támad az olvasónak a huszadik századi magyar írók és költők bemutatásakor (itt főként csupán nevek felsorolásáról van szó). Az irodalomtudomány (kritika, irodalomtörténet, komparatisztika, elméleti irodalom, műfordítás stb.) eredményei összefoglalásának a lehetősége fel sem merül.
