Irodalmi Szemle, 1999
1999/5-6 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Popély Gyula: A belső telepítések és a lakosságcsere
KÖNYVRŐL KÖNYVRE A magyar irodalomtörténeti értékrend szempontjából elfogadhatatlan az a tény, hogy az európai szintű, legnagyobb magyar reneszánsz költő, Balassi Bálint csak egy felsorolásban kapjon helyet, Szkhárosi Horváth András után, vagy az, hogy a magyar felvilágosodás legkiemelkedőbb szintetizáló lírikusa Csokonai Vitéz Mihály szintén csak egy névsorban legyen megtalálható, Batsányi János mellett Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Juhász Gyula, Németh László, Illyés Gyula, majd Déry Tibor, Kassák Lajos, József Attila egyetlen alkotásuk figyelembe vétele nélkül, csak név szerint vannak megemlítve, Kosztolányi Dezsőt pedig kihagyták minden névsorból. Tandori Dezsőt többre értékelték Ady Endrénél, az 1945 utáni magyar prózairodalomból csupán Örkény István munkássága lett kiemelve. A szlovákiai magyarok irodalma című fejezet (Peter Káša írta) — hasonlóan az előbbi részhez — már terjedelménél fogva sem alkalmas a téma elfogadható bemutatására. Konkrétan a két háború közti időszak (1918—1945), a második világháború utáni évek (1945—1965) és a legújabb szakasz (1965-től napjainkig) bemutatásáról van szó. A néhány mondatos korszakjellemzések után vázlatos portrék következnek, melyek nem minden esetben emelik ki a meghatározó és fontos jegyeket. Csupán kérdezhetjük, hogy a két világháború költői között miért nincs megemlítve Forbáth Imre, Mihályi Ödön, Ölvedi László, a prózaírók közül Darkó István, Tamás Mihály, Sebesi Ernő, az irodalomkritikusok közül Szvatkó Pál, Sas Andor neve. Az egész kisebbségi magyar irodalmat bemutató fejezeten belül a legtöbb információt Rácz Olivér írói munkásságáról, érdemeiről tudhatja meg az olvasó, előfordul, hogy a fiatalabb generáció néhány költőjét érdemtelenül emeli ki. Meglepő az is, hogy Fábry Zoltánt jóval érdemei alatt értékeli a fejezet szerzője. Az irodalomtudomány és -kritika összefoglalása elnagyoltságánál fogva még az irodalmi rész bemutatásánál is szegényesebb és következetlenebb kritériumok alapján készült. Az irodalom fejlődésére, differenciálódására vonatkozó kitételek és jellemzések kimaradtak a képből, nemegyszer a minősítés kritériumai sem irodalmiak. Az említett hiányosságokra feltételezhetően azért kerülhetett sor, mert a szakirodalomból (s ez kitűnik a fejezet végén levő jegyzékből) főként Csanda Sándor könyveire, a Nyomkereső című kiadványra, és lexikonanyagra támaszkodott a szerző. Differenciáltabb lenne a kép, ha Turczel Lajos, Fónod Zoltán és mások összegező munkáinak eredményei is bedolgozásra kerültek volna. Megjegyezzük, hogy néhány műalkotás címének szlovákra fordítása félrevezető módon pontatlan [pL Zs. Nagy Lajos Nagyképűtlenségek (Drzosti), Cselényi László: Az eggyé vált sok-k (Spojené šoky, Koncsol László: Ivek és pályák (Luky a dráhy) stb.]. Ilyen esetekben az eredeti mű kolofonjában feltüntetett szlovák címet szokás használni. Sajnos, esetenként a nevek írása is következetlen (Anikó Mikolajová) és a kiejtésük zárójelezett feltüntetése, fonetikus átírása is helytelen (Salatnaj, Monoslój, Hiž- ňaj stb.). Bizonyára elkerülhetőek lettek volna a vázolt hiányosságok, ha szakemberektől kértek volna tanácsokat és opponensi véleményezést (a
