Irodalmi Szemle, 1999
1999/5-6 - TUDOMÁNY - Popély Gyula: A „csehszlovák demokrácia” jellege az impériumváltás után (tanulmány)
Popély Gyula turulmadarak 16 métermázsa vörösréz anyagát pedig egyszerűen magukkal vitték.7 A pozsonyi magyarság már a dévényi emlékmű felrobbantása után joggal tekintett aggódva a város egyik büszkeségére, a fehér márványból faragott Mária Terézia-szoborkompozícióra. „Félünk, nagyon félünk” — írta három nappal a dévényi rombolás után a Népakarat, az Országos Keresztényszocialista Párt Pozsonyban megjelenő központi sajtóorgánuma. „Itt a jó alkalom, hogy a kormány bebizonyítsa jóakaratát, s megóvja a köztársaságnak becsületét attól a gyalázattól, hogy itt a művészet halhatatlan remekét feláldozzák a túlzó sovinizmus őrült szenvedélyeinek. Tessék a szobor köré őröket állítani” — kérte a pozsonyi magyarság nevében az idézett keresztényszocialista lap.8 A dolgok alakulása azonban rövidesen bebizonyította, hogy voltaképpen mennyit is ér egy elnyomott nemzeti kisebbségnek a becsületre és jóakaratra való hivatkozása, esetünkben a rombolás megakadályozását célzó kétségbeesett kérelme. A pozsonyi Mária Terézia-szobrot ugyanis 1921 október 26—27-én a cseh légionáriusok és szokolisták szétzúzták A rombolás a hatóság szeme láttára történt, a vandál pusztítást azonban senki nem akadályozta meg.9 Döbbenetes, hogy a máskülönben legalább a rend és a demokrácia külső látszatát színlelni igyekvő csehszlovák hatalom elvakult magyar- ellenességében mennyire képtelen volt az önmérsékletre, illetve hogyan engedte szabadjára romboló ösztöneit. Pedig tudatosítania kellett volna, hogy a primitív szobordöntögetésekkel valójában többet árt önmagának, mint a magyar kultúrának, valamint a magyar nemzeti önérzetnek. A nyugat-európai országok sajtója többször is kemény bíráló cikkekben mutatott rá a Felvidéken lejátszódó emlékműrombolásokra, amelyeket hivatalosan mindig „ismeretlen elkövetők” hajtanak végre, aligha vitás azonban, hogy a csehszlovák hatóságok és rendőrségi szervek cinkos közreműködésével. Egyáltalán nem meglepő, hogy különösen a pozsonyi Mária Terézia-szobor lerombolása váltott ki erős, elítélő sajtóvisszhangot szerte a művelt világban. „Fadrusz János ezen remek alkotását, mely mint egy halott fehér márványvirág pompázott a gyönyörű háromnyelvű városban, nem a háború vagy a forradalom heve pusztította el. Azt a mi jó barátaink, a csehszlovákok, az új Európa dédelgetett kedvencei két esztendővel a forradalom után rombolták össze!” — írta a L’Amour de l’Art című párizsi művészeti folyóirat erről a barbár cselekedetről és annak elkövetőiről. „A légionáriusok és civilek két teljes napon keresztül döntögették a szobrot a rendőrség csöndes segédlete mellett, mely egyedül a ledöntött szobor lefényképezését akadályozta meg.”10 A magyar jellegű szobrok és egyéb műemlékek kálváriája a Felvidéken azonban ezután sem szűnt meg, elvégre az ellenük folytatott hadjárat is szerves részét képezte e területek minél eredményesebb és látványosabb ma- gyartalanításának, valamint az ezzel párhuzamosan haladó „csehszlovák” nemzeti előretörésnek.
