Irodalmi Szemle, 1999

1999/5-6 - TUDOMÁNY - Popély Gyula: A „csehszlovák demokrácia” jellege az impériumváltás után (tanulmány)

A „csehszlovák demokrácia” jellege az impériumváltás után

* * *

A tapasztalatok azt bizonyították, hogy az általános politikai és társadalmi klíma a húszas évek elején a Felvidéken még mindig lehetőséget nyújtott a sokoldalú, mind politikai, mind társadalmi és kulturális, mind pedig az egyéni síkon megnyilvánuló magyarellenes ösztönök gátlástalan kiélésére. A társadalmi légkör és a közállapotok e téren éveken keresztül konszolidálatlanok voltak. A prágai „forradalmi” Nemzetgyűlés 1920. február 29-én elfogadta ugyan a Csehszlovák Köztársaság Alkotmánylevelét, amelyben tételesen benne foglaltatott a „nemzeti, vallási és faji kisebbségek” egyenjogúsága, valamint törvényesen biztosíttatott a nemzeti kisebbségek hivatalos nyelvhasználati joga, a mindennapok gyakorlatában ezek az elvek azonban csak igen nehezen és korlátozottan érvényesültek. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy a felvidéki magyarság vezetői és az ellenzéki magyar sajtó is oly sűrűn foglalkoztak egyrészt a törvény betűje és a hivatalos nyilatkozatok, másrészt a tényleges állapotok között tátongó eltérésekkel.

„A Csehszlovák Köztársaság valamennyi kormányzó tényezője az elsőtől az utolsóig minduntalan a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását hangoztatja” — írta az Országos Keresztényszocialista Párt központi sajtóorgánuma, a Népakarat 1920 júniusában. „Ha a már elhangzott puffogó kijelentéseknek csak egy ezredrésze volna gyakorlati valóra váltva, nem emelnék fel jajszavukat az elnyomott nemzetek. A szavaknak és tetteknek homlok- egyenest ellenkező volta azonban azt a benyomást teszi reánk, hogy a kormánytényezők csupán port akarnak hinteni a világ szemébe. El akarják hitetni a művelt külfölddel, hogy a Csehszlovák Köztársaság mintája a demokratikus államberendezésnek, hogy itt mindenki megkapja a magáét, hogy itt minden náció szabadon fejtheti ki képességeit. Ám egy részrehajlatlan, elfogultság nélkül való tekintet a nemzeti kisebbségek életviszonyaira azonnal leleplezi a nyilatkozatok farizeus voltát” — szögezte le a keresztényszocialista Népakarat szerkesztőségi vezércikke.11

A felvidéki magyarság politikai, társadalmi és kulturális szervezeteit a hatalom nem titkolt bizalmatlansággal szemlélte, és különböző ürügyekkel igyekezett megnehezíteni azok létrehozását, illetve működését. Az 1920. évi áprilisi parlamenti választások előtt a Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium engedélyezte ugyan a magyar jellegű politikai pártok létrehozását, valamint azok választási fellépését — Országos Keresztényszocialista Párt, Országos Magyar Kisgazda és Földmíves Párt, Magyar és Német Szociáldemokrata Párt —, a magyarság egységesnek szánt politikai tömörülését, a Magyar Nemzeti Pártot azonban közvetlenül a választások előtt betiltottnak nyilvánította.

Ez a sors érte a felvidéki magyarság első nagy tömegszervezetét, a Szlo- venszkói Magyar Népszövetséget is. Ez a társadalmi, jogvédelmi és általános kulturális célokat zászlajára tűző szervezet 1920. július 4-én alakult meg Komáromban. Fő célkitűzését a Csehszlovák Köztársaságba bekebelezett ma