Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - Mács József: Öröködbe, Uram... (regényrészlet)
Öröködbe, Uram.., elhagyásában Szakall János tiszteletes úr is. Az ő arcán azonban nyoma sem volt sugárzásnak, mind emberileg, mind érzelmileg csalódott a bátkaiakban, a falu leghangadóbb gazdáiban. Felszínre tört, mint a forrás vize, hogy akik a legjobban akarták őt papjuknak, azok lettek a legnagyobb ellenségei. Úgy megharagudtak rá, hogy plakátot akasztottak a parókia kapujára: „Nem a mi papunk vagy, nem kellesz nekünk, takarodj innét!” Ha a jobb érzésű emberek letépték és eltüntették, az ellenségei újra felrakták, és a felteszemnek, leve- szemnek sokáig nem volt vége, és már mindenkit foglalkoztatott. Apám azzal magyarázta a parasztok nagy ellenszenvét, hogy Szakall János komolyan veszi a bibliát, amelynek bizonyos részei földünk szegényeinek ígéri a mennyországot! Csak a szegényeknek, Bátka cselédeinek és napszámosainak, akik annyira hittek a papjuk prédikációiban, hogy némelyik megsértett cseléd vagy napszámos már szemébe merte mondani nagyságos urának vagy paraszt kenyéradó gazdájának, hogy ő bizony a másvilágon visszaadja majd a kölcsönt! Mi volt ez, ha nem lázítás a templom szószékéről? S történt ennél meghökkentőbb dolog is! Mert Szakall János olyan ember volt, hogy a jó szívével is rosszat sugallL Ha beköszöntött a hideg, sáros ősz, és a parókia előtt koldus caplatott el, kiszólt az ablakon, ha a lábán nem volt cipő, hogy jöjjön be, jó ember, és maga húzta fel egyik pár cipőjét a lábára! És a szomszédjainak, akik látták a jótéteményét, a Máté evangéliumában írottakkal magyarázta nemes cselekedetét: „Ha tökéletes akarsz lenniadd el a vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz a mennyben.” A. koldus persze hálálkodva távozott tőle, és amerre járt, mindenütt elmondta, mit tett vele Szakall tiszteletes úr! És a legnagyobb gazdákban megint felforrt a vér! — Arra buzdít, hogy osszuk meg, amink van, a koldusokkal és mindenkivel, akiknek semmijük sincs! Meg kell szabadulnunk tőle... Sokan sajnálták, hogy elmegy. Szerették a jó szívét, az emberségét, és tisztelték a mindig fénylő homloka mögötti okosságát. Olyanokat mondott nekünk a hittanórákon is, hogy tátva maradt a szánk. Mindenki papja volt, és nem értettük azokat, kik másképp gondolták. Hanvára hívták, ahol Tompa Mihály paposkodott. Onnan jöttek érte nagy pompával az új és más gazdagok. Abból a faluból, amelynek a parókiáján olyan versek születtek a múlt század második felében, mint A gólyához és A madár fiaihoz Az előbbiből a hatodik strófát kellett úgy tudnunk, mint a vízfolyás. Ha álmunkból riasztottak volna fel, akkor is: Repülj, repülj! és délen valahol A bujdosókkal ha találkozol: Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk, Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...! A Szakall Jánost búcsúztató istentiszteleten nem fért be a nép a templomba. A néhány kérges szívű atyafin kívül mindenki fájdalmasan megsiratta a tiszteletes urat. De mennyire igaz a mondás, hogy minden csoda három napig tart. Akik előbb még zokogtak, már azok is az új papra mosolyogtak. Rima
