Irodalmi Szemle, 1999
1999/5-6 - TUDOMÁNY - Popély Gyula: A „csehszlovák demokrácia” jellege az impériumváltás után (tanulmány)
TUDOMÁNY POPÉLY GYULA A „csehszlovák demokrácia” jellege az impériumváltás után A Csehszlovák Köztársaságot a humánum, a demokrácia és a népek önrendelkezési jogának hangzatos jelszavával hozták létre az állam megalkotói. Már a világháború alatt ezeket az elveket hirdették a létrehozandó új állam- alakulat fő tartópilléreinek, az impériumváltás után pedig nagy súlyt helyeztek rá, hogy azok a mindennapok gyakorlatában is ténylegesen meglévő politikai és erkölcsi posztulátumoknak tűnjenek1 Mi sem természetesebb, minthogy a magát humanista és demokratikus köntösben prezentálni igyekvő új csehszlovák államhatalom nem szívesen bocsátkozott látványos és nyílt konfrontációba az ország nemzeti kisebbségeivel, sőt ha tehette, igyekezett mellőzni a hatalom részéről ellenük irányuló brutálisabb megnyilvánulásokat A berendezkedő hatalmi és közigazgatási gépezet azonban más részről eleitől fogva következetesen törekedett a köztársaság „csehszlovák” nemzeti jellegének kidomborítására, az erőszakkal bekebelezett nemzeti kisebbségek — idegen nemzetrészek — háttérbe szorítására, azok politikai, társadalmi, kulturális, gazdasági és számbeli erejének és súlyának minden eszközzel való csökkentésére. A csehszlovák uralom alá került magyarságnak kezdettől fogva kemény és kitartó harcot kellett vívnia nemzeti és emberi jogaiért. A Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium (Ministerstvo s plnou mocou pre správu Slovenska) — élén a soviniszta Vavro Srobár miniszterrel — ugyanis mindjárt a cseh megszállás és a hatalomátvétel után ezrével utasította ki a birtokba vett felső-magyarországi területekről az új államhatalom számára nemkívánatos, illetve a jövőben ilyenekké válható magyarokat, sorozatban szüntette meg, vagy változtatta szlovákká a magyar iskolákat, és általában mindent elkövetett annak érdekében, hogy a volt magyarországi területek minél inkább elveszítsék magyar jellegüket. Az államhatalom ezen a minisztériumon keresztül minden megengedett — sőt sokszor kimondottan durván törvényellenes — eszközt igénybe vett a magyarság politikai, kulturális, gazdasági és egyházi életének erőszakos korlátozására. A magyar intézmények és egyesületek működését betiltotta, illetve felfüggesztette, vagyonukat és székházaikat a legtöbb helyen lefoglalta, majd azokat „csehszlovák” intézményeknek adományozta.2 A Pozsony székhellyel működő Szlovákiai Teljhatalmú Minisztériumnak a
