Irodalmi Szemle, 1999

1999/5-6 - Pénzes Timea: Vágytöredékek

Vágytöredékek

A drága figyeli az idő múlását, toporog. Ékszer. Néha az ékszereim kukába dobom Néha turkálok. Néha nem értem, miért ez a felhajtás az ékszerek körül.

Elmerülni a tengerben, köpködni a sós vizet. Sellőkkel táncolni a hullámokon. Hibrid, fogatlan sellőkkel.

És elindulni egy hídon. Hátha nem ér földet.

Jön a huncut vágy. Elvisz Engem a kísértésbe. Hú, ott a legjobb! Benne a kísértésben A kísértés nemi szervében De ez a vágy is mutáns, nem áll fel neki.

—d—

Ha a vágy csiklandoz, szeretek csiklandós lenni. Sóhajtva kacagni.

—é—

Én ám pattogatott kukorica vagyok. Jól besózva. Rád pattanok, te utánam kapsz Tényleg sajnálom, hogy csupán ennyi a kapcsolatunk.

—k—

Jó éjszakát kínálok bárkinek: kis fejűnek, nagy hasúnak, parázson járónak, vízben fuldoklónak. Csak magamnak nem. De a jövőben érted megteszem.

—e—

Az én döntéseim akceptálják. Pedig nem helyesek. De én döntöttem, én legalább döntöttem: ágyra, földre, fűre hímneműeket. Pihék és fűszálak simogatnak. De manapság öregszem.

—k—

Mintha izzanék. Pedig kő vagyok. Igazi kő egy barlangban. Izzó kő egy kéjbarlangban.

Nincsenek határok. Be kell mázolni mindent. Hogy ne látszódjon az alap. Bemázolom a tested, aztán a bőrödhöz érintem nyelvem. Felfedezlek. Felfedlek és magamba fogadlak. Lenyallak. Lenyellek.

—á—

Rám olvad a fény. Rámolnak Mázas leszek. Mézes-mázas. Meg meszes. Viszketni fogok. Vakarj meg!

—g—

Addig nyomkodtam a mellbimbódat, míg ki nem buggyant az első szó. Aztán megelégedtem Megelégeltem. Lelegeltelek Szép volt, hihetetlenül könnyű