Irodalmi Szemle, 1999

1999/5-6 - Andrej Chudoba: Az öreg hölgy titka (elbeszélés)

Az öreg hölgy titka

kedves, ha egy nő egész életében egy férfival hál, akkor az a férfi olyan, mintha a férje lenne, vagy nem?

A főápolónő majdnem elnevette magát, de uralkodott magán.

— Ön hol ismerkedett meg az ezredessel?

— Még Franciaországban. Az ezredes akkor még csak őrnagy volt, s asszonyom nagy tisztelőinek széles táborához tartozott. Gyakran eljárt hozzánk, s mi ketten néhány találkozás után rádöbbentünk, hogy nagyon jól megértjük egymást. Elkísért minket nyaralásainkra is Antibes-be, a Cote d’Azur-re. Ott, a tengerparton szerelmet vallott nekem.

— Bizonyára vonzó férfi volt.

— Ó, bizony az volt. Gavallér volt és bonviván.

Egy pillanatra révedezve elhallgatott, talán valamely kedves emlékét idézte fel. Aztán előkelő kézmozdulatokkal kísérve rendkívüli dolgokról beszélt:

— Tudja, kedves, mint valami nagy romantikus filmben, Olaszország legszebb temploma, a firenzei Santa Maria del Fiore-dóm előtt találkoztunk. Szinte repültünk egymás karjaiba...

Az öreg hölgy szemei ragyogtak a meghatottságtól.

— Ő megállt, széttárta a karjait, s ezt kiáltotta: „Mon dieu, ön az Mathilde?!’’ Aztán leengedte a karjait, gyengéden magához ölelt, és ezt mondta: „Persze- hogy ön az. Ilyen csillagszeme nincs más nőnek az egész világon!”

Az öreg hölgy arca égett a felindultságtól. Az ablakon túl süvöltött a körfűrész. A hölgy félrehajtotta a fejét, mintha azt hallgatná, aztán kecsesen kinyújtotta, majd leejtette a két kezét afféle színésznős mozdulattal...

Két hónappal később, május közepén meghalt az öreg hölgy, olyan szépen, ahogyan szerette volna. Csendben hunyt el, fekve, kora reggeli tornája közben. A főápolónő találta meg őt, ő fogta le a szemét, s elzárta a rádiót, melyből klarinétmuzsika szólt.

A hetvenéves háziorvos, akit odahívtak, s aki régimódi csontkeretes, vastag szemüveget viselt, még mielőtt megvizsgálta volna a mezítelen, elsorvadt öregasszonyt, a körülményekhez alig illő módon felkiáltott:

— Istenem, a tizenharmadik szoba nyitva van?!

A megütközött főápolónő követte a mozdulatát.

Az ablakpárkány alatt a világos fonott koffer nyitva volt. Emberemlékezet óta apró krómozott lakat függött rajta. Az orvos felemelte a koffer fedelét, s viaszsárga, ragyaverte kezeivel belekotort egy nagy halom fűzött kalandregénybe. Az egyik agyonolvasottat, melynek fedőlapján valamiféle katedrális képe volt, kíváncsian kinyitotta, s csendben csóválta a fejét.

A főápolónő megkérdezte:

— Tényleg járt Firenzében?

Az orvos keserűen az ápolónőre nézett, majd a halottra, a szemei szomorú, porlepte virágoknak tűntek. Leült a megvetett ágyra, s az agyonolvasott könyvvel a kofferra mutatott.

— Drága hölgyem, nézze meg azt ott — az volt az ő Firenzéje, Párizsa, Ná-